2014. febr. 1.

16. fejezet

Mona Floyd

- Egy olyat kérek, úú meg egy olyan csokisat is! - mutogattam az üvegen keresztül, a pultban álldogáló lány pedig alig győzte kipakolni a sütiket a papírtányérra.

- Egyszerűbb lenne, ha azt mondanád, hogy mindegyikből kérsz kettőt - nevetett mellettem Zayn, mire csúnyán néztem rá.

- Rózsaszínt nem kértem - gondolkodtam el. - Bár... ingyen van, tehát mégis kérek.

- Te mit kérsz? - nézett Malikra az itt dolgozó lány.

- Mindkét csokisból kettőt - jelentette ki gondolkodás nélkül.

- Oké... - nyomta a kezünkbe a lány a papírtálcákat és a számlát. Zayn fizetett, a lány pedig egy hatalmas sóhajtás kíséretében hátrament a személyzeti részhez. Gondolom örült, hogy végre megszabadult tőlünk.

Az egyik sarokhoz mentem, hiszen ott volt egy körülbelül tíz fős asztal. Mivel nem vagyok a kedvesség példaképe, ezért ezer százalékig biztos voltam abban, hogy két főnek kell elfoglalnia ezt a hatalmas asztalt, nem annak a körülbelül hat-hét fős társaságnak, akik most léptek be a cukrászdába. Kényelmesen elhelyezkedtem a fal melletti széken, az asztalra helyeztem a kis tálcát és szemezni kezdtem a sütikkel.

Pár perc múlva csatlakozott hozzám Zayn is, aki velem szembe ült és ő rögtön enni kezdett. Vállat rántva kivettem a kék cukormázzal borított sütit és beleharaptam. Mivel ízlett, ezért egy újabb harapással eltüntettem és már éppen kóstoltam volna meg a következőt, ha nem zavartak volna meg.

- Nem bánjátok ha csatlakozunk? - kérdezte az egyik srác abból a csapatból, akikről az előbb beszéltem. Közelebbről nézve rögtön felismertem őket, a másik gimibe járnak és szintén végzősök. Igazából nem ismerem őket - szerencsére -, de állítólag oda vannak magukért meg vissza és mindenkivel köcsögök. Tipikus apuci és anyuci fiai. Látszik is rajtuk.

- De, bánjuk - mosolyogtam bájosan, majd folytattam a falatozást.

- Hát, Cica... így jártál - vigyorgott hátulról egy szőke, mire rögtön abbahagytam a rágást.

-Anyád a macska, gyökér - morogtam, mire Zayn felröhögött.

Erre nem mondtak semmit, inkább feladták és kerestek egy másik asztalt. Csendben falatoztam egészen addig, amíg meg nem csörrent a telefonom. Gondolom mondanom sem kell, hogy az eléggé hangos, hörgős zenére mindenki felénk nézett.

- Nem hallottak még csörgő telefont?! - kérdeztem, mire visszafordultak a saját dolguk felé az emberek, én pedig felvettem a telefont. - Mond.

- Híreim vannak! - visított a telefonba Tanya. Fogalmam sincs arról, hogy miről beszél, de az biztos, hogy nagyon nagyon nagyon hangos.

- Hallókészülék? - kérdeztem, mire hallottam, hogy felnevet. - Figyelj, majd később megbeszéljük, jó?

- Nem, nem jó! - üvöltött továbbra is.

- Kiabálj csak tovább, majd hívlak... - tettem le, hiszen tudtam, hogy ha rajta múlna, nem mostanában bontottuk volna a vonalat.

- Mehetünk? - kérdezte Zayn mikor látta, hogy megettem a sütit.

- Ja. Hova? - kérdeztem, miközben feltápászkodtam a helyemről.

- Menjünk le a partra - vetett fel egy ötletet és mivel semmi más nem jutott az eszembe, ezért belementem.

Csendben sétáltunk egymás mellett egészen a partig. Éppen a móló mellett mentünk el, pontosan ott, ahol tegnap Tanyával üvöltöztem és bevallottam az érzéseim. Azokat az érzéseket, amit a mellettem lépdelő Maliknak semmiképpen sem szabad megtudnia. Ha esetleg a tudtára is jutna, biztos vagyok benne, hogy kiröhögne, esetleg megfektetne és otthagyna. Nem ismerek olyan hülyét, aki leállna velem önszántából, muszáj beismernem, néha nehéz velem.

A tegnapról jut eszembe, én elvileg még haragszom rá... Elvileg. De sajnos nem is rá voltam mérges, hanem a lányra. Rá sem mérges, inkább... féltékeny. Nem, nem azért mert ő is tapasztalta, hogy milyen a kanapé, hanem azért mert Zayn észrevette. Oké, persze, haverkodik velem, vagyis azt hiszem ez haverkodás, de látszik rajta, hogy nem akar tőlem semmit, és meg is értem.

Hiszen hülye lenne pont velem járni. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon idegesítő tudok lenni, kezelhetetlen és rengetegszer hisztis is vagyok. Nem sok ember tud elviselni, azt sem értem, hogy Pete hogyan bírja velem ennyi ideje. Nyilván ha jártunk volna, már dobott volna és a haját tépve rohant volna el, de nem jártunk és nem is fogunk. Tény, hogy Pete rohadt helyes és a külsejéhez még egy nagyon jó személyiség is tartozik, de nekem nem jön be és soha nem is jött be úgy és én sem neki, meg amúgy is. Túl fontos mind a kettőnk számára a barátságunk ahhoz, hogy tönkre tegyük valami olyannal, ami úgy sem működne.

Mivel nem akartam megint rossz kedvvel szenvedni, ezért elvigyorodtam és Malikra néztem.

- Zaaaaaaaayn - kezdtem idegesítő hangon nyávogni.

- Nem tudom mit akarsz, de megcsinálom, csak ne beszélj így, mert ettől feláll a szőr a hátamon - fintorgott, mire kiröhögtem.

- Fáj a lábam, vigyél a hátadon - közöltem még mindig vigyorogva a 'vágyamat'.

- Gyere - rázta meg a fejét, majd egy nagy sóhajtás után hátat fordított nekem, hogy fel tudjak ugrani a hátára.

Egy nagy lendületet véve ugrottam fel a hátára és kapaszkodtam meg a vállában. A nyaka köré fontam karjaimat, lábaimat pedig a dereka köré kulcsoltam.

- Basszus, de magas vagy - csodálkoztam el. Azt eddig is tudtam, hogy egy hegyomlásról van szó, de azt nem gondoltam, hogy ilyen nagy lenne.

- Csak te vagy kicsi - röhögött fel, mire az egyik kezemmel tarkón vertem. Nem ütöttem nagyot, de valószínűleg megérezte az ütést. - Verekszünk, verekszünk? - kérdezte, miközben elindult a víz felé és lábával lerúgta magáról a cipőjét. - Ezt nem kellett volna - vigyorgott, majd az én lábamról is lehúzta a cipőt. A lábaimat lefogta, hogy ne tudjak leugrani, ő pedig már rég a vízben lépkedett.

- Ne csináld! - visítottam fel, mikor egy nagyobb hullám elérte a lábamat.

- Csssssss - pisszegett le és beljebb ment.

A tegnap esti viharnak köszönhetően még mindig baromi hideg a víz, így érthető, hogy vacogni kezdtem.

- Zayn, kérlek. Légyszíves! Bármit kérhetsz, nem ütlek meg többet, bocsánatot kérek, amit akarsz csak ne! - könyörögtem.

Igen, könyörögtem. Eléggé szánalmasnak tűnhettem úgy, hogy a nyakába kapaszkodva menekültem a víz elől, miközben ő röhögve beljebb ment, én meg próbáltam rávenni arra, hogy könyörületes legyen.

- Bármit? - állt meg egy pillanatra.

- Akármit! - jelentettem ki szenvedő hangon és reménykedtem abban, hogy megesik rajtam a szíve. Már ha van neki.

- Hmmm... - gondolkozott el egy pillanatra. - Nem éri meg! - mondta és a következő pillanatban ledobott a hátáról.

A víz hideg volt, a hullámok miatt eléggé felkeveredett és mivel meglepődtem, még levegőt sem vettem. Mire rájöttem, hogy mi történt, rögtön úszni kezdtem a felszín felé, majd mikor a fejem kint volt a vízből, köhögni kezdtem, és kiköptem az előbb benyelt vizet.

- Beteg állat - köhögtem.

- Ne mond, hogy nem volt jó - nézett rám hitetlenkedve, majd lemerült a víz alá. Pillanatokkal később feljött, meglepő látványt nyújtott.

A vizes póló a mellkasára tapadt, így láthatóvá tette kidolgozott és egyben tetoválásokkal borított felsőtestét, haja vizesen lapult a feje tetejére. Hasonlított egy ázott kiskutyához. Egy dögös kiskutyához.

- Ez nagyon hideg... - vacogtam és kifelé kezdtem úszni, mivel a lábam nem ért le.

Egészen addig úsztam, amíg el nem értem arra a szakaszra, ahol sétálni is tudtam. Zayn követett. Kiérve a vízből végignéztem magamon. A ruhám rám tapadt, a hajam kócos volt.

- Előbb bele kellett volna, hogy dobjalak a vízbe... - mért végig látványosan, mire bemutattam neki. Hangosan felnevetett, majd a cipőinkkel a kezében elindult jobbra.

Mivel nem akartam egyedül maradni, követtem. Ezen a partszakaszon egyre többen voltak, mindenki jól megnézett minket. Két bolond, csurom vizesen rohangál. Igen, valami ilyesmire gondolhattak.

- Mona - emelte rám barna szemeit.

- Hm? - kérdeztem.

- Fázol? - kérdezte, mire képzeletben fejbe csaptam magamat.

- Csak viccből vacogok - szólaltam fel cinikusan.

- Akkor jó - vigyorodott el, majd elindult a parti pizzéria felé.