13. fejezet

Zayn Malik

Figyeltem, ahogy egy bokszerembe s egy hosszabb felsőmbe a szekrényembe turkál, míg végül vigyorogva ki nem vette a Ramones-es pólómat, amit még egy éve kaptam Travistől, amiért véletlenül kiszöktette Cicát - a kutyát. Eszméletlenül haragudtam rá, és azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni - mármint Cicát, nem Travist-, de aztán Tanya beállított a kutyámmal, és legjobb barátok lettünk.

- Azt tedd vissza, kérlek - feleltem, de meg is bántam.

Mona szemöldök ráncolva pillantott rám, majd kivett  szekrény leges legaljáról egy szürke melegítőt, s besétált a fürdőbe. Pár perc múlva kijött felkontyolt hajjal, és a kiválasztott ruhával, és csak arra tudtam gondolni, hogy a Kim félék, mennyire irigyelnék Monát így látván. Nem csak azért, mert velem, vagy is inkább Velem van, Velem aludt, Velem "kavar" - vagy is Én hajtok rá, de teljesen mindegy-, hanem mert smink nélkül, egy szakadt rongyba is jobban nézne ki, mint bármi ezen a bolygón, amit csak el tudok képzelni.

- Ezt nekem adod - jelentette ki, miközben a pólómra mutatott, én pedig lehunyt szemekkel, mosolyogva bólintottam.

Elvigyorodott, majd felült az ágyra, a hátát a háttámlának döntötte, majd kikutatta a távirányítót az ágyneműk közül, s bekapcsolta a Tv-t. Váltogatott a csatornák között, majd amikor egy meccsen túllépett, én pedig egyből kértem, hogy kapcsoljon vissza, de nem tette. Nem zavartattam magam; ráugrottam, majd harcolni kezdtünk a távirányítóért. Mona folyamatosan röhögött, esetleg sikított egyet-egyet, de sikerült elvennem tőle a kapcsolót úgy, hogy gyengéden ráültem a csípőjére lovagló ülésbe, s még sem tudott kiszabadulni.

Gyorsan visszakapcsoltam a meccsre, ahol a Barcelona játszott, és úgy gondoltam, hogy elleszek így Monán, de akkor is megnézzük, mert egy hete nem néztem meg egy meccset sem.

- Malik, leszállnál rólam? - Nézett rám nagy, ártatlan szemekkel, nekem pedig majd nem megszakadt a szívem.

Pár másodpercig bámultam a mélykék szempárt, a szívem kihagyott pár ütemet, majd hevesen, nagyokat kezdett verni. A Tv felé fordítottam a fejem, és magamban meg akartam halni. Nem, nem lehet! Nem szerethetek senkibe, főleg nem belé! Mármint nem azért, mert csúnya lenne, vagy valami, de a kikúrt életbe nem lenne nála esélyem, hisz utál!Talán hamarabb járna Ryannel, mint velem.

- Zayn, szállj le rólam, különben nagyon megbánod! - Ébresztett fel Mona gondolataimból erős, de még is gyenge csapkodásával.

Visszatartottam egy nevetést, majd két kezemmel megragadtam egy-egy csukóját,  s a feje két oldalára szorítottam. Nagy, kiskutyus szemekkel nézett rám, nem is tudom, talán meglepődött, vagy valami, de nagyon tetszett, ahogy mélykék szemei tágra nyílnak, s ártatlanul pislogott.

Mosolyogtam meglepődöttségén, majd hagytam, legalább annyira had fészkelődjön alattam, hogy kényelmes legyen neki. Hát, sehogy se volt az.

- Malik, megyek haza. Éhes vagyok, és zuhanyoznom kell! - Hangja kissé erősebb, netán fenyegetőbb volt, mint eddig.

Nos, nekem semmi kedvem nem volt haza engedni, nem hogy leszállni róla, így elengedtem a kezeit, s az éjjeli szekrényen pihenő iPhone-omért nyúltam. Tárcsáztam a pizzéria számát, s leadtam a rendelést, miszerint négy óriás sajtosat szeretnénk. Mona közbe olyasmiket ordibált be, hogy pl.: "Ne rángasd annyira a farkam" "Mi az, hogy nincs cottonod?" "Gyorsabban, gyorsabban, el fogok menni!" vagy éppen: "Büntess meg, verd jobban a seggem!"

Persze, a pali aki felvette a telefont nem bírta tovább, és röhögni kezdett, én pedig szépen ráültem Mona fejére, miután sikított egy hatalmasat. Visszafojtottam egy nevetést, majd megköszöntem, s leraktam a telefont, csak ép elfelejtettem valamit. Igen, akkor jutott eszembe, hogy mit, amikor harapást éreztem a fenekembe, s rájöttem, hogy Mona harapott belém. Felugrottam, majd leszálltam róla, így teljesen szabad volt mindene - a kezei is, hisz nyakon vágott, amin csak nevettem, és ő is elmosolyodott.

- Tudod, most durcizva itt hagynálak, de mivel rendeltél pizzát, és szeretem, nem megyek sehova, csak utána. De meg szeretnélek szépen kérni - hangsúlyozta a szépen szót -, hogy had zuhanyozzak le anélkül, hogy meg lennék erőszakolva.

Bánatosan elmosolyodtam, s bólintottam. Figyeltem, ahogy oda csoszog a szekrényemhez, kiveszi a kedvenc fekete törülközőmet, majd bemegy a fürdőbe, s pár másodperc múlva hallatszott a zuhany hangja, pár perc múlva pedig a csengőé.

***

- Mona, kihűlt a pizza! - Néztem rá haragosan, mire a szemöldökét ráncolta.

- Tedd be a mikróba - Vigyorgott.

- Nem jó, Travis hajnalba bele dobta a medencébe. Persze, elromlott! - Fintorogtam.

Hülyén nézett, én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül. Istenem, az a pofa! Nevetve elmeséltem neki, hogy Travis elég gyakran jár alva, és hogy valószínű, hogy megint ez történt - csak ha nem kelt fel Travis magától és nincs olyan hülye hogy csak úgy bele dobja a medencébe a mikrót -, és hogy reggelre azt az idiótát a napozó ágyon, a mikrót pedig Cica (a kutyám) mellé helyezve. Travis reggel azzal magyarázta a dolgot, hogy a mikró túl magányos volt, és oda akart bújni a kutyámhoz. Aha, persze, csak Cica egész este ugatta azt a csóri mikrót - még szerencse, hogy nem ébredtünk fel Cica mély, hangos ugatására.

- Ez nem normális! Ne! Nagyon fáj a hasam! - A földön fetrengő Monára pillantottam, akihez az áldozat (Cic) oda ment, s pofán nyalta egy párszor, de nem zavarta.

- Te nem normálisnak mondod, én pedig egyszerűen hülyének! - Kérte ki magának a tettes (Trav), majd duzzogva felment a szobájába.

Gondolkoztam azon, hogy még is hogyan oldjuk meg a melegítést, de nem jutottam semmire. Persze, betehettük volna a sütőbe, de akkor túl égett volna, és míg felmelegedik az a szar. Ja, és persze, nem tudjuk használni a sütőt.

Elmosolyodtam a sütő kifejezésen, majd gyorsan besiettem a mosó konyhába, ahol megfogtam a vasalót, és a fürdő szobámból a hajszárítómat, s siettem vissza a konyhába, ahol összeraktam a mikrót. A vasalót bedugtam, majd rátettem egy szelet pizzát. Megragadtam a hajszárítót, s a forró levegővel fújtam a pizzát, így melegedett fel az egész.

- Kész van egy szelet! - Kiabáltam, mire Mona felkapta a fejét, és nézte, hogy mit csinálok.

Persze, nem kellett neki sok, hogy rájöjjön, még is milyen hülyeséget művelek, de a pizza nem sült agyon, még is meleg lett. Röhögve elvette tőlem, majd rátettem egy másikat is a vasalóra.

Figyeltem, ahogy Travis szó szerint leugrik az emeletről, s Mona mellé rohan, aki már-már majd nem beleharapott a pizzájába, de Trav az utolsó pillanatba kivette a kezéből, s egybe a szájába tömte. Greggel hangosan röhögtem, Jessi a fejét fogva, rázkódó vállal nevetett, míg Monának kellett egy kis idő, míg felfogta mi is történt, végül hihetetlen dühösen nézett, és egyszerűen sípcsonton rúgta a hatalmas barmot.

12. fejezet

Mona Floyd

Arra ébredni, hogy a madarak csicseregnek és a nap besüt az ablakon csodás lehet pár ember számára, de szerintem ez a világ egyik legidegesítőbb dolga. Mi a jó abban, ha a madarak az ablak alatt pofáznak, a nap meg a pofámba süt?! Semmi. Nyöszörögve fordultam az oldalamra, a párnát a fejemre húztam. Ahogy a takaró után tapogatóztam, a kezem beleütközött valakibe. Ijedten ültem fel, de azonnal visszadőltem, hiszen nagyon megszédültem. Tenyeremet a homlokomra nyomtam, a szememet összeszorítottam. Nem tudom mennyit ittam tegnap, de az biztos, hogy nem keveset.

- Ne most jógázz, vagy nem tudom mit csinálsz éppen. A lényeg, hogy hagyd abba - morogta a párnába a mellettem fekvő... Zayn.

- Zayn - böktem meg a vállát. Nem reagált. - Malik - értem hozzá a hajához, mire rögtön felém fordult.

- Miért tornázol hajnalba? - kérdezte álmosan.

- Hajnali délután kettő van - forgattam meg a szemem.

- Király - feküdt volna vissza, de nem engedtem. 

- Mit keresek.. öhm itt? - mutattam körbe a szobán.

- Nem tudom. Teleportáltál? - dünnyögte csukott szemmel.

- Majdnem vicces volt - ráztam meg a fejem. Úgy tűnt visszaaludt. - Ne aludj máár - ütöttem vállon.

A következő pillanatban Zayn magához húzott és szó szerint rám feküdt. Mármint nem kell félreérteni, párnának használt.

- Tudod nem párna vagyok... - morogtam, bár tagadhatatlan, hogy jól esett a közelsége.

- Csak fogd be - motyogta, majd még szorosabban átölelt.

- Mennyire voltam részeg? Nagyon hülye voltam? - tettem fel sorra a kérdéseket.

- Ah - nyögött fel, majd álmosan rám nézett. A szeme most főként az álmosságtól csillogott, mégis gyönyörű volt. - Sokat ittál, nem csináltál hülyeségeket, bár mondtál egy két dolgot... - vigyorodott el.

- Például? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Nem sok derengett az estéből.

- Megemlítetted, hogy szerinted mennyire jól nézek ki és valami olyasmit is mondtál, hogy szívesen nyalnál le egy flakon tejszínhabot a hasamról - mondta még mindig vigyorogva.

- Ilyet biztos nem mondtam - ráztam meg a fejem. 

- Mona, nagyon rossz párna lennél. Első lecke; a párna nem mozog! - jelentette ki továbbra is mosolyogva. 

- Ennyire tuti nem voltam részeg - hitetlenkedtem.

- Miért? Teljesen egyet értek az elméleteddel, sőt... azt a tejszínhabos dolgot is élvezném - húzogatta a szemöldökét, mire vállon ütöttem. - A párna verekedni sem szokott - rázta meg a fejét, majd felém kerekedett. A kezeimet ismét lefogta, arca maximum harminc centire volt az enyémtől.

- Momóó! - ugrált be az ajtón Travis. - Zayn szerint nagyon jó vagy az ágyban! - jelentette ki egy perverz vigyorral az arcán. Malik felnevetett, mire mozgolódni kezdtem. 

- Te tényleg rossz párna vagy - sóhajtott fel lemondóan Zayn, majd egyszerűen rám feküdt. De most teljesen.

- Ne rajtam tehénkedjél már! Hallod?! - próbáltam ficánkolni, de nem nagyon jött össze.

- Nyugi, Törpe! - nevetett fel.

- Törpe? - kérdeztem értetlenül.

- Úgy van - motyogta lehunyt szemmel, majd arcát a nyakhajlatomba fúrta.

- Most komolyan?! Se törpe, se párna nem vagyok! - morogtam idegesen, mivel eléggé kínos és kényelmetlen volt a helyzet.

- Jó, kész, feladom! - szállt le rólam Malik. Már kezdtem volna örülni, de gondolhattam volna, hogy nem adja fel.

A következő pillanatban a hátára fordult, engem pedig magára húzott, így a fejem a mellkasán pihent. Ez a helyzet már kényelmesebb volt, de még mindig kínos, főleg úgy, hogy Travis is itt volt.

Az utóbbi időben kezdem megkérdőjelezni az épelméjűségemet, na nem mintha eddig annyira értelmes lettem volna. Az, hogy mit is érzek Zayn iránt számomra is furcsa, őszintén szólva eléggé össze vagyok zavarodva. Néha utálom és el tudnám küldeni a fenébe, de vannak olyan pillanatok - mostanában egyre gyakrabban - amikor mindennél jobban szeretnék a közelében lenni. Ez nem csak azért kellemetlen nekem, mert ő Malik akit mindenki akar, hanem azért is, mert nem érzek semmit. Vagyis érzek, de próbálom ezt minél jobban eltitkolni, főként a múltam miatt. Nem sokan tudják ezt, Pete is csak részleteket, de nem faggat állandóan amiért hálás vagyok neki.

Már éppen próbáltam elhúzódni tőle, mikor az ajtón egy kutya szaladt be, felhúzott orral. Nagyokat pislogtam a hatalmas kutyára, aki először Zaynhez ment és nyalta meg a kezét, majd az én arcomat találta meg.

- Szia kutyus - ültem fel, majd nevetve megsimogattam a fejét.

- Igazából Cica a neve - nézett rám mosolyogva Zayn.

- Te képes vagy Cicának hívni a kutyádat? - nevettem fel hitetlenkedve.

- Még hallgat is rá - jelentette ki büszkén, majd a kutyájára nézett. - Cica, támadj!

A következő pillanatban a kutya rám vetette magát, és nyalogatni kezdte az arcomat. Nevetve dőltem el az ágyon, miközben próbáltam eltolni magamtól a kutyát, hiszen már levegőt is alig kaptam.

- Elég lesz! - röhögött Travis, de 'Cica' rá sem hederített. - Hőő, Zayn! Rám miért nem hallgat?

- Idomítva van - mondta Malik.

- Csövesekkel nem beszél - nevettem fel, mire ismét arcon nyalt a kutya. Zayn is felnevetett, Travis pedig próbált csúnyán nézni rám, majd mikor rájött, hogy ez nem megy neki, elhagyta a szobát.

- Zayn, leszednéd rólam a kutyád? Szeretnék elmenni zuhanyozni - mondtam.

- Megyek veled - vigyorodott el, majd kizárta a folyosóra a kutyát.

- Még csak az kéne - ültem fel, miközben végignéztem magamon. - Ez a te pólód? - mutattam a fekete darabra.

- Ja. Jól áll - kacsintott, mire megforgattam a szemem. - Remélem tudod, hogy van kulcsom a fürdőszobához, tehát bármikor csatlakozhatok.

- Azt hiszem inkább otthon fürdök - morogtam, majd az este viselt ruhám keresésére indultam.

11. fejezet

Zayn Malik

Idegesen bámultam magam elé, mint ha csak olyan érdekes lenne a táncoló nép cipője, magassarkúja. Sosem értettem, hogy lehet kétezer centis sarokba riszálni a segged, még akkor is, ha évek óta le nem szakad a "lányok" lábáról az a szar, esetleg fürdéshez veszik le, hogy ne legyen vizes. El tudom képzelni hogy mennyire büdös lehet már az a cipőnek mondható akármi, és attól a hülye kopogástól már szét megy az agyam!

Visszatérve Monára: egy kigyúrt pasassal volt, pár tetoválás emelte ki izmosnak mondható karjait, kb velem egy magas lehetett. Szinte ugyan olyan volt, mint én, de még sem; Mona szabadnak és olyan lazának tűnt mellette, mint még mellettem sosem. És az fájt a legjobban, hogy a srác bármikor hozzáérhetett, Mona nem ráncolta a szemöldökét, nem flegmázott vele, csak együtt nevetgéltek. De automatikusan elégedett mosoly ült ki az arcomra, mikor láttam, hogy Mona a szeme sarkából rám-rám pillant.

- Zayn, itt vagy? - Vigyorgott rám Tanya. - Ő Mona, ugye?

Tanya az egyetlen akinek részletesen beszámoltam minden egyes percről az életembe, és aki mindent tud rólam, no meg feltétel nélkül imád, mint ha csak az öccse lennék. Baromság az, hogy nincs fiú-lány barátság, vagy is nem az, de mi valami kivételek vagyunk, mert sosem éreztünk más iránt többet, mint határtalan baráti szeretetet. Fú, mikor lettem én ilyen nyálas?!

- Igen, ő az - Mosolyogtam büszkén. - Szép, ugye?

- Kellenek a lábai - Durcizott be, mire felnevettem.

Fél órával és tizenkettő whiskeyvel később elegem volt az ülésből, és figyeltem, ahogy Mona egy rakás embert visszautasít, akik táncolni hívják. Ebből három lány volt, akik bepróbálkoztak a kis barátjánál is.

- Menny, kérd fel. Úgy se fog nemet mondani. - Mosolygott bátorítóan Tanya.

- Nem akarlak itt hagyni - Feleltem, mire nyakon vágott.

Játékosan belebokszoltam a kezébe, mire dühösen nézett, és hasba vágott. Felnevettem, majd gyengéden meghúztam a szőke tincseit, s hagytam, had kezdje el csapkodni a hátamat teljes erejéből, ami egy kicsit csípett, de már értek sokkal nagyobb ütések. Bele egyezően sóhajtottam, felálltam, majd a sok táncikáló ember között oda szlalomoztam Monához, aki szemöldök ráncolva nézett rám.

A tarkómat vakargatva pillantottam hátra Tanyahoz, aki olyan arcot vágott, amitől mindig is féltem, így inkább visszafordultam. Gyorsan befejeztem a fejem vakargatását, mert azt hiszem, azt hiszik, hogy tetves vagyok.

- Uhm, Mona, akarsz táncolni? - Böktem ki, és elővettem egy kisfiús mosolyt.

- Nem - Válaszolta, mire bólintottam, s már sétáltam volna vissza, amikor valami sötét, szívszorító átsuhant az arcán. - Nem tudok táncolni.

Visszafojtottam egy nevetést, a szemöldököm a homlokomra emelkedett, majd lassan, óvatosan elmosolyodtam. Mona teljesen zavarba jött, lehajtott fejjel mosolygott, s mintha a fényekbe valamiféle pirulást véltem volna felfedezni csinos kis arcán, amin nekem vigyorognom kellett.

- Oké, akkor majd én megtanítalak - Mosolyogtam.

Ijedtében felsikított egy kicsit, mikor felkaptam a vállamra, a térdhajlatánál biztonságosan fogtam, hogy le ne essen. Kicsit nehezítette a dolgomat, hogy csapkodta a hátamat, s ficánkolt karjaimba mint egy halacska, de a sikítások között nevetést lehetett hallani egy kis kuncogással mixelve.

Kerestem egy helyet ahol kissé kevesebben vannak, ami pont megfelelt a célnak, hogy Mona ne érezze kellemetlenül magát, miszerint nem tud táncolni. Már láttam egyszer, felejthetetlen élmény volt, ahogy a csípőjét rázta, kezei a magasba, de természetesen be volt csippentve enyhén szólva, talán füvezett is, de nem tudom biztosra. Akkor még nem ismertük így egymást, de persze már akkor felfigyeltem rá, mint minden férfi a bolygón, de akkor még mások voltak vele a terveim. Nos, ez mára rohadtul nem így van, és fáj, hogy erre magától nem jött rá a hülye fejével.

- Malik, most azonnal tegyél le, különben elintézem, hogy ne lehessenek gyerekeid! - Kiáltotta, mire hangosan felkacagtam.

- Még is hogy, cica?!

- Kitépem a golyóidat! - Erőszakoskodott, majd zavartan hozzá tette, mint ha csak most esett volna le neki, hogy mit mondtam: - Ne merészelj így hívni! Tegyél már le!

Nevetéstől rázkódó vállal letettem, majd megragadtam a kezeit, mielőtt elmehetett volna. Mona nem jó színész; ezt az arcán véltem felfedezni: nagyon próbálta azt sugallni, hogy ő most utál, duzzog és haragszik, de a szeméből jól kivehető volt, hogy magában igen is jól szórakozik. Tudtam, hogy nem akar elmenni, de cikinek találja, ha ő most úgy tesz, mint ha élvezné a társaságomat.

- Táncoljunk - Jelentettem ki magabiztosan, majd egy határozott, mozdulattal magamhoz húztam, s szinte kényszerítettem, hogy mozogjon.

Eleinte nagyon rosszul indult, kellemetlenül érezte magát, s már mondani akartam, hogy ha nem akarsz táncolni, akkor menny, de nagy meglepetésemre elkezdett egy kicsit bátrabban mozogni. Elsőnek nem értettem, majd megpillantottam a srácot, akivel jött, aki messziről biztatta  Monát, hogy engedje el magát. Úgy tettem, mint ha nem láttam volna, s hagytam, hogy a zene elnyeljen mind a kettőnket, mint ha csak most tehetnénk utoljára.

***

Mind a ketten vigyorogva figyeltük a táncoló Pete-t (Mona barátja) és Tanyat, ahogy szinte szétszedik egymást. Többször is felnevettünk, s kitört belőlünk a röhögés, mikor Pete az ölébe vette Tanyat, elkezdtek smárolni, majd bementek a mosdóba. A pultra feküdve szakadtunk, nekem kiszáradt a torkom, s ittam még egy kupicával, de ismét elröhögtem magam, így az egyik mellettem ülő srácra köptem a finom italt - már azt sem tudtam, hogy mit iszunk. Mona kikerekedett szemekkel nézett rám, majd valami leírhatatlanul hatalmas röhögés tőrt ki belőle, ami átváltott néma csapkodássá. A válla egyfolytában rázkódott a röhögéstől, s arca legalább olyan vörös volt, mint a rák.

- Neh... Ne. Nem bírom! - Kapkodta a levegőt Mona, majd a nagy röhögés közepette leesett a bárszékről, s húzott magával.

- Fújj, mennyetek szobára! - Grimaszolt az a srác, akit leköptem, majd elment.

Ennyi kellett, nem bírtuk tovább, a hasam görcsölt, a könnyeim potyogtak a röhögéstől, nem érdekelt a sok furcsa, kíváncsiskodó tekintet, úgy kezdtünk röhögni, mint még sosem. Hangosan, kicsit becsípve, de totális jókedvvel feküdtem félig-meddig Monán, aki meg se próbált lelökni magáról, csak némán rázkódott a válla, s időnként vett gyorsan levegőt.

Kb. fél óra múlva jöttek ki a mosdóból, Tanya a rövid nadrágját igazgatta, míg Pete próbált úgy tenni, mint ha semmi se történt volna. Szinte egyszerre pillantottak felénk, s körülbelül két idióta vigyort láthattak. Tanya teljesen elpirult, Pete zavartan vállat vont, majd felénk közeledtek.

Csodálkoztam, mikor Pete félre hívott, de csak bólintottam, s kicsit habozva egy gyors puszit nyomtam Mona arcára, majd bő húsz méterrel arébb mentünk a lányoktól.

- Uhm... - Vakargatta a tarkóját zavartan. - Ugye nem jártok? Vagy...nem szereted, vagy ilyesmi?

A szemöldökömet ráncoltam, s nagyot sóhajtottam. - De. Szeretem. Vagy is azt hiszem.

Pete szemei kitágultak, s gyorsan bocsánatot kért, hogy nem akart lefeküdni vele, meg ilyenek.

- Várj - Állítottam meg. - Te most Tanyaról beszélsz, ugye?

- Igen - Értetlenkedett, s leesett neki, hogy én meg Monára gondoltam. - Óh... - Elvigyorodott, amit mondtam, az juthatott eszébe, gondoltam.

- Tanya a legjobb barátom, semmi más. Le se feküdtem vele, és nem is fogok. Nekem nem kell...úgy. - Feleltem. - De arra mindig is kíváncsi voltam, hogy hogy szexel. - Mosolyogtam elég hülyén, mire Pete felnevetett.

- Klasszul, és elég...hangosan. - Mondta, mire elnevettük magunkat. -Te már szexeltél Kicsi Floyddal?

Mosolyogtam a beceneven. - Nem. Te?

Valami hatalmas megkönnyebbülés futott ár rajtam, mikor megrázta a fejét amolyan "Nem nem is fogok" stílusba. Mind a ketten a két lány irányába néztünk, Tanya a telefonján mutatott valamit Monának, majd egyszerre nevettek fel, Mona mondott valamit, amint Tanya elég jól szórakozott. Épp ideje volt, hogy mind a ketten találjanak egy lány barátot.

10. fejezet

Mona Floyd

Egy kissé megijedtem az autótól, de szerencsére nem ütött el. Káromkodott valamit a kocsiból, de bemutattam neki és ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Minta mi sem történt volna mentem tovább, ám valaki elkapta a karomat. Megfordultam és szemben találtam magam Zaynnel.

- Normális vagy? - üvöltötte az arcomba és kitépte a fülemből a fülhallgatót. 

- Miért ne lennék? - kérdeztem rezzenéstelen arccal, miközben próbáltam visszaszerezni az egyik kedvenc tárgyamat. - Visszaadnád? - kérdeztem.

- Nem - jelentette ki és a kezében tartott fülhallgatót egy egyszerű mozdulattal széttépte, majd a földre dobta. Szinte már tátott szájjal bámultam az előttem álló fiút, hihetetlenül mérges voltam rá.

- Ez most mire volt jó?! - kérdeztem idegesen Malikot fixírozva.

- Komolyan? Az a szar jobban érdekel mint az, hogy majdnem elütöttek?! - emelte fel ismét a hangját.

- Ott van az a majdnem. Miért érdekeljen ha nem történt meg? - kérdeztem karba tett kézzel. 

- De megtörténhetett volna! - bámult rám összeráncolt szemöldökkel. Szemében látszott, hogy ideges.

- És? Ha megtörténik akkor mi van? Nem a te dolgod - ráztam meg a fejem, majd kirántottam az övéhez képest apró kezemet szorításából és elindultam. - Seggfej - morogtam.

- Szóval seggfej vagyok? - sietett utánam idegesen.

- Pontosan - morogtam szem forgatva.

Futólépésben közelítettem meg a házamat, majd miután bejutottam egy nagyon sóhajtva terültem el a kanapén. Nem értettem min akadt ki ennyire, mikor engem egy cseppet sem zavart a dolog. Úgy tűnt, mintha érdekelné, hogy mi van velem. Ha azt hiszi, hogy csak azért mert nevettem ma kétszer rögtön jóban leszünk, akkor nagyon de nagyon téved. Gondolom nincs hozzászokva ahhoz, hogy bárki is visszaszól neki. A legtöbben félnek tőle, vagy csak be akarnak neki nyalni, de mivel én én vagyok és nem valaki más így ez most nem jött be. 

Zsebemből előhalásztam a telefonom, majd tárcsáztam legjobb - és talán egyetlen - haverom telefonszámát. Kicsöng... gyerünk már.

- Igen? - szólalt meg a vonal túlsó feléről egy rekedtes, álmos hang.

- Zavarok? - kérdeztem, miközben próbáltam levarázsolni a lábamról a cipőmet.

- Mona? - hallottam, hogy felült. - Nem zavarsz. Baj van? - kérdezte.

- Nem, nincs semmi gond. Nincs kedved átjönni? Vagy sétálni? Vagy valami? - kérdeztem reménykedve, mivel semmi kedvem sem volt egyedül ülni egész délután.

- Öhm - szinte már magam előtt láttam, ahogy beletúr az igencsak rövid hajába. - 20 perc és ott vagyok - jelentette ki, majd bontotta a vonalt.

Óráknak, sőt napoknak tűnt ez a 20 perc. A kanapén fetrengve kapcsolgattam a tévét, miközben szenvedtem. Amint meghallottam a csengő jellegzetes hangját úgy ugrottam fel, mint akit ágyúból lőttek ki.

- Ennyire hiányoztam? - kérdezte nevetve, mikor megöleltem.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire unatkoztam - fintorogtam, mire ismét felnevetett.

- Megyünk bulizni! - jelentette ki lelkesen Pete.

- Király - forgattam meg a szemem mosolyogva. Szinte éreztem, hogy ez lesz a vége, vele mindig valami buliban kötünk ki. Magamra kaptam a fekete bőrdzsekimet, majd bezártam az ajtót és elindultunk a ház előtt parkoló fekete autó felé. - Új kocsit vettél?

- Francokat. Apám kocsija, az öcsém pedig tartozik nekem, tehát egész hónapban ő szállít engem mindenhova - mondta. - Szállj be - nyitotta ki az ajtót.

- Csövi - köszöntem Pete öccsének, Joshnak. A fiú mosolyogva köszönt, ám a mosoly rögtön fintorrá változott amint beült mellé a bátyja. Szem forgatva a gázra lépett, pete pedig hátra fordult hozzám.

- Tudom, hogy úgy vezet, mint egy öregasszony, de nem volt jobb - mondta röhögve, mire én is felnevettem.  Josh csak fintorgott valamit. - A szokásos helyünk jó lesz? - kérdezte, mire bólintottam.

Amint kiszálltunk a kocsiból és az öccse elhajtott, faggatni kezdett.

- Majdnem elütöttek? - röhögött fel, mire bólintottam. - Te nem foglalkoztál vele, ő kiakadt, te megsértődtél és ő is? - foglalta össze a dolgokat.

- Asszem ja - túrtam bele a hajamba.

- Tetszik? - húzogatta a szemöldökét, majd lepacsizott az őrrel, aki rögtön beengedett minket.

- Ki? - néztem rá értetlenül. Pár perc múlva leesett a dolog. - Nem.

- Látszik rajtad, hogy oda vagy érte - vigyorgott. - Mona szerelmes.

- Szerelem? - fintorodtam el. - Semmi értelme...

- ...Ahogy a többi érzésnek sem - fejezte be a mondatomat, mire megforgattam a szemem.

- Kell valami iható - jelentettem ki, majd a pulthoz siettem és kértem mindkettőnknek egy-egy pohár Jack Daniels-t.

- Nézd már, ott a lovagod! Téged néz. Ú valami jó csaj van vele. Bírom a szőkéket - röhögött, majd egy húzásra megitta a poharába töltött italt és kért még egyet.

- Nagyszerű - forgattam meg a szemem és próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne. Pedig nagyon is érdekelt.

9. fejezet

Zayn Malik

- Tegyél már le! - kezdett ismét kapálózni, karmolni, rugdalni. Bár nem volt kellemes érzés, ahogy a körmeit a hátamba vájta s az ütései sem voltak éppen gyengédek, mégsem tettem le, hiszen tudtam, hogy abban a pillanatban, amint elengedném rohanna vissza Kimhez és addig ütné, amíg levegőt vesz a lány. Bár szórakoztatónak hangzik, nem szeretném Monát a sittről hazavinni egy ilyen ribanc miatt.

Sietni kezdtem, mikor éreztem, hogy vizes lábai egyre jobban csúsznak ki a kezeim közül, bár tagadhatatlanul fantasztikus érzés volt, ahogy a feneke a fejem mellett pihent, tökéletes combjait fogdoshattam. Szívesen töltöttem volna így az egész napot, de sajnálatos módon, ha tovább így maradunk, akkor megtalálná a módját, hogy letegyem.

Felsiettem a lépcsőkön, kettesével szeltem a fokokat, míg fel nem értünk a női öltözőbe, ahol már letehettem Monát, s mielőtt kimehetett volna, a kulcsot elfordítottam a zárba.

- Engedj ki te idióta! - Kezdte el verni a hátamat.

Hitetlenül felnevettem, majd lefogtam a kezeit. Meglepett, hogy a két kicsi tappancs elfért egy kezembe, de végül úgy döntöttem, hogy szó nélkül hagyom, hisz így is elég ideges.

- Mona, ez...ez egy....nem is tudom. - Küzdöttem, hogy ne mosolyodjak el a nem rég látottakon.

Lelki szemeim előtt a nem rég látottak lebegtek, ahogy Mona kicsi öklei szorongatja, markolássza Kim festett szőke haját, mi még akkor is sík egyenes lenne, ha átmenne rajta egy fűnyíró. Fogalmam sem volt, hogy undorodnom kellett volna a szétvert szőke lányon, vagy nevetnem. De inkább az elsőt választottam, hisz eszembe jutott az össze-vissza folyt sminkje, ahogy a szempilla spirálja csöpögött a szeme alól, mint egy rossz zombinak.

Kimet sosem falnák fel a zombik. Kim egy szőke liba.

- Mi van?! - Ráncolta a szemöldökét az előbbi dadogásomra.

Nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés, s Mona arcát látván egy idétlen csapkodás is mellé fért. Az arca megenyhült, majd előbukkant rajta egy szerény, őszinte mosoly, amit lehajtott fejjel próbált titkolni, mint ha csak szégyellné, hogy tud mosolyogni. Oké, nem tudom, hogy a hülye nevetésemen, vagy azon mosolyog, mert leesett neki, hogy mennyire megverte, s megalázta Kimet, de a lényeg az lényeg; mosolygott.

- Azt hittem, a végén nekem kell kihozzalak a sittről. Ha én nem megyek érted, akkor a rendőrök tették volna. - Mosolyogtam, de tudván, hogy szavaimnak mekkora súlya van, gyorsan el is komolyodtam. - Mert nem tudom, mi lett volna akkor, Mona. Tényleg nem. - Fájdalmasan hunytam le szemeimet, majd lassan megráztam fejemet.

Mielőtt bármit mondhatott volna, elkezdtek az ajtón dörömbölni, s mielőtt kinyithattam volna az ajtót, Travis és Greg jelent meg a földön alattunk, az immár kitört ajtóval. Reflexből homlokon csaptam magam, majd orrnyergemet masszíroztam, és bár nagyon szerettem volna választ kapni, hogy hogy lehetnek ennyire idióták, sehonnan nem jött egy szó sem, csak Mona, édes, édes nevetése.

- Asszony, öltözz, el kell tűnnünk, mielőtt rájönnek, hogy ezek az idióták törték ki az ajtót! - Sürgettettem Monát, s meg sem vártam, hogy reagáljon az asszony szólításra, átsiettem a férfi öltözőbe, ahol gyorsan átöltöztem.

Mire Travék is elkészültek, Mona már úton volt, így sietve pattantam be a kocsiba, majd hajtottunk utána a srácokkal. Nem szívesen engedem el egyedül akárhova is, nem is tudom, mit csinálnék, ha valami baja lenne. Lelki szemeim előtt egy férfi lebegett Monával a kezében, a lány rózsaszín ajkait fehér szigetelő szalag takarta, kócos haja össze-vissza omlott vállán, mellein.

- Zayn, figyelj már. ZAYN! - Kiáltott Greg, én pedig rátapostam a fékre.

A kocsi kerekei nyikorogtak, hosszú féknyomot hagytunk magunk után. Nem tudtam elképzelni, mi lehetett annyira fontos, de megértettem, mikor egy ártatlan hét-nyolc éves kislányt láttam összekuporodni az utca közepén; azt várta, hogy a kocsi majd neki megy, gondoltam. Még jó, hogy szólt Greg.

Zihálva pattantam ki a kocsiból, majd az ölembe vettem a kis szőke lányt. Nagy, barna szemei könnyek árasztották el, remegett a karjaimba. Nem sokáig nézhettem, míg kitört belőle a zokogás, s a szemeit dörzsölgette összeszorított, kicsi ökleivel.

- Malik, mi a fene francot csinálsz azzal a kis szerencsétlen kislánnyal?! Tudtam, hogy kanos vagy, na de hogy pedofilkodj... - Jelent meg Mona, szinte sistergett, annyira ideges volt.

- Csak majd nem elütöttem, és megnéztem, hogy jól van-e. - Horkantam fel.

Mona idegesen nézett.

- Csak majd nem elütötted. "Csak"?! Te normális vagy?! Csak gratulálni tudok! - Tört ki.

Mona egy két lábon járó idegbomba remek fenékkel. Nem tudtam eldönteni, hogy hogy szexybb; idegesen, mikor minden izma megfeszül, vagy amikor széthullik az ágyban alattam. Oké, a másodikat még csak elképzeltem, de remélem, hogy nemsokára tapasztalhatom, hogy milyen Miss Floyd orgazmus közbe. Nagyot sóhajtottam, s Travisre kellett gondolnom, hogy meg ne keményedjek.

Miután a kislány elmondta, hogy Jessienek hívják, hazakísértük (itt lakott az utcába, csak játszott kint), felajánlottam Monának, hogy haza visszük. Nemet mondott indokolván, hogy nem akarja kockáztatni az életét, nekem pedig nagyon nagyon rá támadt kedvem csapni abban a pillanatban formás fenekére büntetésképp. Így sétálva mentem Monával, míg Gregék haza kocsikáztak.

- Mona - Szólítottam meg.

Nem ismerek makacsabb nőt, mint ez a nőszemélynek mondható akármicsoda. Eszembe jutott már többször is, hogy esetleg Mona a mennyből szállt le, de hamar elvetettem az ötletet, így az ufóknál, esetleg a pokolnál maradtam. Lelki szemeim előtt egy zöld furcsa lényke ugrándozott teljesen feketébe öltözve és azt a Taylor Momsenes -khm, elég dögös a csaj, csak úgy mellékesen- zenekart hallgatta.

- Mona. Mona. Mona. Mona. Mona. - Kezdtem bökdösni  vállát, mire idegesen a kezem után kapott.

Összerázkódtam a hirtelen mozdulattól, akármennyire is próbálta titkolni, látszott szemein, hogy szórakoztatja a dolog. Megrándultak ajkai, miközben próbált visszafojtani egy jókedvű mosolyt. Furcsán vigyorogtam rá, mire elengedte magát, jóízűen nevetett fel, akár csak egy négy éves kislány, akit halálra csiklandoznak.

Hanyagul elengedte ujjaimat, s csak akkor tűnt fel, hogy az egész markával fogta egy ujjamat. De cuki! Ezt még biztos, hogy fel fogom ellene használni.

- Örömmel látom, hogy jobb lett a kedve, Miss Floyd. - Elégedetten mosolyogtam, a szemeit forgatta, nekem meg megint büntetni támadt kedvem.

- Tudja, Mr. Malik, ellentétben egyesekkel, nekem igen nagy a megbocsátó képességem - Mosolygott.

Szájtátva meredtem rá, majd kitört belőlem valami hatalmas röhögés. Mona a szemöldökét ráncolta, s tudtam, hogy most megint ideges lesz, de ezt ő sem gondolta komolyan, amit az előbb mondott. Egyáltalán nem az a barátságos fajta, mint egy rossz, neveletlen kutya. És ő pedig azt hiszi magáról, hogy egy szelíd, pici, kölyök eb, már ha a kutyás hasonlatnál maradunk.

- Tudod mit?! Menny a francba! De komolyan! - Kelt ki magából, én pedig rögtön abba hagytam a nevetést.

Már épp mondtam volna valamit, de meggondoltam magam. Aztán még is, valami furcsa á betű féleséget adtam ki magamból, de késő volt. Láttam Mona egyre távolodóbb alakját, míg végül az utca végén járt, ami ötven és száz méter között lehetett tőlem. Tudtam, hogy zenét hallgat, hisz még én is hallottam, hogy egy idióta közeleg egy kocsival ezerrel, de Mona még is lelépett az útra, s körbe se nézett...

8. fejezet

Mona Floyd

- Éhes vagyok! - jelentettem ki. Az egész társaság hatalmas szemekkel nézett rám, gondolom meglepődtek. Megragadtam Malik kezét, majd kihúztam a medencéből.

- Akkor hozzál má' nekem egy sört! - kiabálta Travis.

- Nem vagyok pincér - jelentettem ki, majd elindultam a büfé felé, Zayn pedig követett. 

Mint fél órával ezelőtt, most is hatalmas volt a sor. Elől lányok - khmm ribancok - álltak, akik gyilkos pillantásokat küldtek felém, a mellettem álló Malikot pedig 'csábos' mosolyukkal próbálták elvarázsolni. Megforgattam a szemem, majd beálltam a sor végére. Zayn nem éppen a türelméről híres, így két kerek perc után megunta a várakozást, majd megragadva a karomat előre húzott, és egy egyszerű mozdulattal félre lökte az elől állókat. Először szólni akartak, de amint meglátták, hogy kivel van dolguk, inkább csendben beálltak mögénk. Kértem egy hamburgert, és egy vegyes jégkását, majd leültem az egyik - és egyben egyetlen - szabad asztalhoz. Malik leült velem szembe, miközben körbe nézett. Csendben ültünk, pár perc múlva megérkezett a pincér.

- Meghoztam a hamburgert, és a jégkását - mosolygott és lerakta elém, miközben eléggé feltűnően végigmért. Tekintete elidőzött egy darabig rajtam, ami Zaynnek is feltűnt, hiszen megköszörülte a torkát, mire a fiú - névtáblája szerint Josh - visszatért a valóságba. Küldött felém egy utolsó mosolyt, majd visszatért a pulthoz.

- Faszfej... - morogta Zayn, amin magamban jót vigyorogtam.

Nekiláttam elfogyasztani a hamburgeremet, ami különösen finom volt. A nyugalmas pillanatot Kim vinnyogása zavarta meg.

- Tudod Mona, ha esetleg kevesebbet ennél, nem úgy néznél ki, ahogy... - vigyorgott rám gúnyosan. Szívesen arcon köptem volna, de ha választanom kell, hogy kaja, vagy Kim... egyértelmű, hogy a kaját választom.

- Tudod Kim, ha kevesebb faszt láttál volna, nem lennél ekkora kurva - mosolyogtam rá 'bájosan', mikor lenyeltem a számban lévő falatot. Az arckifejezése minden pénzt megért.

- Csak nem féltékeny vagy, amiért engem akarnak a pasik? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Csakis - forgattam meg a szemem, majd betermeltem a maradék hamburgert, és ittam a jégkásámból. 

- Tudod, én a helyedben elmennék vásárolni, és kevésbé feszülős dolgokat vennék, amiben talán nem látszik ez a sok, hizlaló kaja - jelentette ki egy kacsintás kíséretében. Arcára győztes vigyor ült ki.

Visszamosolyogtam, majd a műanyag pohárral a kezemben felálltam, odasétáltam hozzá, és a maradék jégkását a fejére öntöttem. Mint aki jól végezte a dolgát, a kukához sétáltam, és kidobtam a poharat.

- A hajam! - sipított. - Tegnap voltam fodrásznál! - nézett rám dühösen.

- Zárva volt? - húztam el a szám. Körülöttünk egy kisebb körben álltak az emberek, akik mind egy emberként nevettek fel.

- Te picsa... - lépett hozzám közelebb. Szemeiben felfedezhető volt a düh minden jele. Egy pofont akart adni, de a gyors reflexemnek köszönhetően elhajoltam előle, így a mögöttem álló, nagy darab pasi kapta az amúgy apró taslit. A lány szemei elkerekedtek, ijedten nézett a pasasra. - Én... én... izéé... elnézést - nyökögte. 

Valamit halkan beszélgettek, majd a férfi elmosolyodott.

- Komolyan? Egy ingyen dugás, és minden oké? - kérdeztem hitetlenkedve, egy fintorral az arcomon.

- Milyen az ágyban? - nézett körbe a pasas. Mindenki Zaynre nézett, így én is.

- Ne rám nézzetek! Nem feküdtem le vele, és nem is tervezem! - jelentette ki ingerülten. 

Mindenki tágra nyílt szemekkel figyelte a punk fiút, aki nagyokat lélegzett, így próbálva lenyugtatni magát.

- Nem feküdtetek le? De mi az hittük... - csodálkozott Greg.

- Nem szeret védekezni, én pedig nem kockáztatok... - magyarázkodott Malik.

Mindenki Ryanre kapta a tekintetét, aki vigyorogva nézett körbe.

- Jó a csaj - jelentette ki, majd rákacsintott a lányra.

- Khmm... ribanc... khmm.. - imitáltam köhögést.

A következő pillanatban egy ütés érte az arcomat. Vöröslő arccal - nem az ütéstől - néztem az előttem vigyorgó lányra. A körülöttünk álló emberek közül senki sem szólalt meg, sőt... néhányan még csak levegőt sem vett.

- Úúúúh, ezt nem kellett volna - töröltem meg az arcomat, megropogtattam a nyakamat, majd neki estem annak a liba szerű valaminek, akitől az előbb a taslit kaptam.

Felkészültem rá, mikor neki estem, hogy a hirtelen ért súlyomtól hátra fog esni, így kitervelten oldottam meg, hogy felé kerüljek. Kim a nagy műkörmeivel próbálta karmolászni az arcomat, kezemet, de meguntam, megragadtam a jobb kezét, és mind az ötöt egyszerre letörtem, amitől hatalma nyögés-sikítást adott ki magából.

- Tudod, kinek húzz be, te fasz szopó szar! - egy nagy lendülettel ütést adtam a gyomrába, amitől felsipított, mint egy kutya játéka (a hasonlatot próbáltam élethűen fogalmazni.)

Nem sajnáltam, mikor a két kezemmel a vállait leszorítottam a földre, majd bele térdeltem a gyomrába, amitől kipottyantak a könnyei. Igazából ez életem legszebb napja, az egyszer fix. Végül is nem minden nap verekedhet az ember egy hülye ribanccal, maximum, ha okot ad rá. Szerintem a rendőrség el fogja hinni nekem, hogy csak önvédelem miatt vannak azok a sebek Kim könyökén...és hasán...no meg a térdén...ja, és az arcán...

Kim próbálta megfordítani a helyzetünket, de nem hagytam magam... ennek következtében mint a ketten a medencében kötöttünk ki. Nagy nehézségek árán sikerült feljutni a felszínre, de a haját továbbra sem engedtem el. Ő is megfogta az enyémet, és tépni kezdte. Meg sem éreztem. Egy csobbanás hallatszott mellőlünk, de nem érdekelt. A következő pillanatban valaki felkapott, és próbált elhúzni az éppen a hajamat tépő Kimtől. Hátra pillantva Zaynnel találtam szemben magam.

- Eressz el - sziszegtem, miközben ismét belemarkoltam Kim hajába.

- Ne reménykedj benne! - hangjából kiszűrhető volt, hogy ideges. Ujjaim közül kifejtette Kim festett szőke haját, kiemelt a vízből, majd a vállára dobott, és elindult velem az öltözők felé. Hiába karmoltam, esetleg ütöttem a hátát, nem mentem vele semmire. Vissza tekintve a többiek kisegítették Kimet, bár Gregék inkább minket követtek egyenesen a női öltözőbe.

7. fejezet

Zayn Malik

Mona. Gyönyörű lány egy gyönyörű névvel. Ryan. Egy fasz srác, egy fasz névvel. De most komolyan. Megjelenik (már reménykedtem benne, hogy azért nem jött, mert elütötte egy kamion, majd átment rajta egy úthenger), s Mona levegőnek néz. Olyan lehetek, mint egy üveg. Csak látszok, hogy ott vagyok, de még is àt lehet rajtam látni. Csak az vesz észre, aki akar. Másoknak meg csak azt tűnik fel, hogy valami ott koszos, és semmi más.

- Zayn, jössz kajázni? - Travis lökte meg a vállam, így a medence széléről majd nem bele estem. Aprót bólintottam, s mielőtt még elindulhattam volna, Monára néztem. Nagyon el volt Ryannel. De nem hagyom. Van egy lány, aki...fogjuk rá, hogy érdekel, erre jön egy farok, és mindent tönkre tesz. Amúgy még sosem mondtam ki. Mármint nem azt, hogy Ryan egy pénisz, azt már vagy ezerszer, ha nem hogy többet éreznék e Mona iránt, mint puszta vonzódás. Nyers érzelmek; ezeket még sosem éreztem, s fogalmam sincs, hogy mit kell ilyenkor csinálnom, egyáltalán tényleg..."tetszik"-e nekem Mona.

- Mona! - Akaratom ellenére kiabáltam neki, már nem tudtam vissza fogni magam. - Mona! Törpe! - Addig kiabáltam, míg ide nem nézett. - Nem vagy éhes? Pár másodperc múlva vállat vont, majd kiúszott a medence szélére, ahol kisegítettem udvariasságból a partra. Majd nem felnevettem, mikor láttam Ryan értetlen arcát a medence közepén, de végül csak ráterítettem Monára a fekete törülközőmet, s csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jól áll neki ez a szín. Nem csoda, hogy rocker csaj, remekül fest ebben a stílusban.

- Megyek a pénztárcámért - mondta, de magragadtam a kezét.

- Nem kell. Fizetem. Vagy is Travis fizet. - Mondtam. - Vicc. Fizetem. - Mosolyogtam, majd elindultunk a büfé felé, ahol kígyózott a sor.

Egy örökké valóságnak tűnt volna megvárni, míg ez a sok éhes megkapja a kajáját, de mivel személyzetnek mondható vagyok, bemehettem a konyhába, ahol annyit ehettünk, amennyi belénk fért.

- Mit kérsz? Itt a gyros tál nagyon finom. - Egy étlapot adtam Mona kezébe.

- Én gyrost kérek pitába! - Kiáltotta a félig hűtőbe bújt Travis.

- Sült hús, salátával - Böngészgette Mona az étlapot végül, amikor már eldöntötte, hogy biztos azt kér, leadtam a rendeléseket, majd leültünk egy asztalhoz összesen öten. Jessi, Travis, Greg, Mona és én. Így vártuk a kajànkat, s bár Kim nagyon akart csatlakozni hozzánk, amikor felénk közeledett, Greg udvariasan kihúzta neki a széket, Jessi pedig amikor Kim ült volna le, kihúzta alóla a nem rég említett bútordarabot, így szöszi a földön landolt.

Persze, ezt előre eltervezték, Greg sem azért udvariaskodott, mert udvarolni akart, esetleg ágyra szeretett volna menni, ha nem hogy ez az egész megtörténjen. Figyeltem, ahogy Mona hátra hajtott fejjel, jóízűen nevet a hasát fogva, míg ránk is ránk hozta a nevetést. De akármennyire is el akartam terelni a gondolataimat, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a jókedvű Monát. A komolyság nagyon jól áll neki, de biztos vagyok benne, hogy nagyon kevesen láthatták ezt az oldalát, s még kevesebben gondoltak arra, hogy törpe miért olyan, amilyen. Mármint igen, a kőszívű Monát is tudnám szere... nem, nem hiszem. A komoly Mona is...tetszik, vagy valami olyasmi, de jobban szeretem azt a Monát, aki most itt ül mellettem, s szakad a nevetéstől.

Még nem is nagyon szántam arra időt, hogy jobban végigmérjem. Persze, mindig rajta a szemem, mikor hol, de rajta. Szürke alapon fekete halálfejek, már láttam ezt a bikinit valamelyik nap, amikor a szekrényébe kutattam. Az alsó részének az oldalán két csíkban fogta össze a hátsó, illetve az első részt. Szívesen kértem volna egy ollót, hogy levágjam azokat a kis csíkokat, de muszáj voltam ellen állni, s valami jó horrorra gondolni, hogy ne keményedjek meg.

Mikor kihozták a kajákat mind udvariasan megköszöntük, Mona a pénztárcájáért nyúlt, de Ashley -egy alkalmazott- kedves mosollyal az arcán leintette látván, hogy velem van. Mondanom sem kell, hogy Travis Greg és Jessi egyből neki estek, még csak nem is próbálták meg kifizetni, mert tudtàk, hogy Ash úgy se engedné. Persze, Travisék ilyenek.

- Finom. Itt még nem ettem sült húst. - Mosolygott (!!) Mona a tányérjára, majd tekintetét végighordozta rajtunk, a mosoly továbbra is tökéletes arcán maradt.

- A Ceaser salátát is meg kellesz kóstolnod. Az is nagyon finom. - Dünnyögte tele szájjal Jessi.

Travis dumált valamit, Greg szakadni kezdett, majd egy taslit lőtt Travnak, aki bele fejelt a pita melletti gyros tálba. Monából kitört a röhögés, s köhögni kezdett, de közben nevetett folyamatosan. Kicsit hátba vágtam, mire megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd Travisre nézett; nagyon nagyon nevetve. - Nem bírom! - Szakadt Jessi, ököllel kezdte verni a műanyag asztalt. Greg szerette volna befejezni a nevetést, és sikerült is volna neki, ha nem néz rám, és nem tör belőlem is ki a nevetés. Oké, kicsit sem nézhettünk ki hülyén, ahogy ott röhögünk, s fulladozunk, de abban a pillanatban, hogy rájöttem, Mona itt ül mellettem, és legalább úgy szakad, mint én, valahogy rohadtul nem érdekelt. Mint ahogy semmi más sem. Nem érdekelt Kim utálkozó tekintete a medence széléről, Ryan féltékeny pillantásai, a többi lány vágyakozása, se semmi más.

Egyből rám tört a hányinger, de nem akartam megszakítani a pillanatot, így már csak kuncogtam, semmi több. Tekintetemet végighordoztam az asztalnál ülőkön; Jessi lehajtott fejjel verte az asztalt, Greg már rég leesett a székéről, húzta magával Travist is, Mona vörös, hátrahajtott fejjel fuldoklott a kacagástól, miközben nem egy mosolygó pillantást kapott a körülöttünk lévő srácoktól. Igen, ennyit a fantasztikus kedvemről. Bàr feltűnés nélkül haboztam, egy puszit nyomtam az arcára, amin a szemöldökét ráncolta, de amikor elfordult, akkor is láttam, hogy úgy vigyorog, hogy majd nem szétszakadt a tökéletes arca.

***

Evés után mind egyet értettünk abban, hogy nem jó ötlet medencébe ugrándozni. Ugyan is történt egyszer, hogy szegény Travis degeszre zabálta magát. Még a mi, és a srácok barátnőinek is megette a maradékát, s bár evett volna tovább még, leállítottuk. Mondanom sem kell, hogy azzal a sok eszével egyből szaltózgatni kezdett a vízbe, míg végül belehányt kétszer is a vízbe. Így kényelmesen beültünk a jakuzziba (mindenkit kiűztem, hogy csak öten maradjunk). Mona mellettem ült, s kellemes meglepetésként ért, amikor átkaroltam fél kézzel, ő pedig engedte. Hátradőlve hunytam be a szemeimet, élveztem a nap kellemes sugarát, ami anyai kézként simogatta az arcomat. Mint ha csak a gyerekkoromat idézte volna fel, mikor anya velem volt, mesét olvasott, miközben az oldalához bújva engedtem, hogy simogasson. Tél volt, akkoriban még Londonban laktunk. Abban az évben nagyon sokat esett a hó, akkor is nagy szemekben szitált. Mindent fehérség borított, kint karácsony hangulat volt. Emlékszem, az egész város ünnepi díszekben pompázott, főleg a belváros, ahol egy hatalmas karácsonyfa álldogált. Én a forró csokimat markolászva reménykedtem benne, hogy a kis nyuszi haza talál a sötét havas éjszakából, ami a könyvbe volt. Azt hiszem, egy kecske (?) fogadta be éjszakára, másnap pedig segített megtalálni a nagy nyuszikat, akik a szülei voltak. A végén anya felkapott az ölébe, s bevitt a szobámba, s mellém feküdt, míg el nem aludtam.

- Hiányzik anya - Akaratlanul jött ki a számon, s csak pár másodperc múlva esett le, hogy mit mondtam. Hirtelen kaptam fel a fejem, s értetlenül néztem körbe. Mindenki engem nézett; Travis szomorúan, Greg megértően, Jessi hasonlóan, mint ahogy érzek (neki sincs már anyukája), Mona pedig értetlenül. Már épp szólásra nyitotta a száját, de Kim tipegett be a jakuzziba.

- Sziasztok, fiúk! - Vigyorgott, nekem pedig minden kedvem elment az élettől.

Mona habozás nélkül felállt, megragadta a fekete színben pompázó törülközőjét, magára tekerte, majd elment. Figyeltem, ahogy az egyik srác oda kocog hozzá, s elkezd vele flörtölgetni a medence szélén. Félre nyeltem a nyálamat, szó szerint kiugrottam a medencéből, s egy udvarias mosollyal odamentem hozzájuk. Èppen egyszerre nevettek fel valamin, amibe én is csatlakoztam, majd meglöktem a pasit, aki egy szép mozdulattal esett vízbe, majd csobbant egy nagyot.

- Ússzunk - Vigyorogtam Monára, aki mosolyogva forgatta meg a szemeit, majd követett arra, amerre húztam a kezénél fogva.

- Versenyzünk? - Vigyorgott. Lelkesen bólintottam, majd felálltam a rajtkőre, ahogy Mona is. Én a kettesre, ő pedig a négyesre. Észrevettem már, hogy van egy négyes szám tetováltatva a csuklójára is. Gondoltam rákérdezek.

- Miért pont négyes? Felém pillantott.

- Mert négy oldalból állok. Sötét, erős és harcos.

- Ez csak három - A szemöldökömet ráncoltam. Rám villantott egy féloldalas mosolyt, kacsintott egyet, majd egy gyönyörű, kecses mozdulattal fejest ugrott a vízbe. Gyorsan ugrottam egyet, majd olyan sebességgel próbáltam úszni, hogy tudjam; Mona mögöttem van.

- Háhá! - Röhögött Mona, amikor tudatosult bennem, hogy pár másodperccel, de nyert.

- Ez nem ér. Hamarabb indultál. - Ziháltam.

- Mona?! - Hallottam meg ismeretlen férfihangot, de egyből felismertem, mikor ránéztem. Kimásztam, kisegítettem Monát, majd szembe kerültünk a sráccal (alias Kendrick).

- Mi az, hogy belelöksz a vízbe, haver?! Mona, mondhattad volna, hogy van barátod! - Akadt ki teljesen.

- Nincs pasim - Felelte unottan Mona.

- De van! - Öleltem át a derekát, Kendrick a szemöldökét ráncolta.

Ezt nem hagyhattam annyiba, így gyengéden Mona ajkaira tapasztottam az enyémeket, de csak egy pillanatra, míg Kendrick el nem szégyellte magát, és elment. Csak utána kaptam Monától egy taslit, aminek rózsaszín foltja égette a bőrömet. Majd még egyet kaptam, végül Mona elindult. - Mona! Mona kérlek, várj! - Kiabáltam utána, megragadtam a karját.

- Engedj el! Utállak te seggfej! - Még egyszer lendült a keze az arcomon, végül már elegem lett, s hangosan felmorogtam. Egyik kezembe összefogtam Mona csuklóit, a másikkal megragadtam a derekát, s próbáltam a karomba tartani a ficánkoló lányt.

- Kendrick Blue. Augusztusba szexuális bántalmazásért sittre dugták, de végül ejtették a vádat. Tudod, azelőtt, hogy elkezdesz egy pasival flörtölni, ismerd meg, és hallgass azokra, akik jót akarnak neked, és ne csak azután, a makacs fejed után menny. - Addig fészkelődött a kezembe, míg végül ki nem vergődte magát onnan, s nem esett seggre a földre. De nem törődtem vele; túlságosan is ideges voltam, hogy rá tudjak koncentrálni, így csak a fiú csapattal beültünk a csípőig érő, forró medencébe.

Bűntudatom volt, de megérdemelte. Tudtam, hogy eddig minden pasi utána szaladgált, amikor összevesztek -akár csak én-, de ezt most meg kellett tennem.

- Malik. Beszélhetünk? - Jelent meg Mona előttem, a fejét lehajtva próbálta nem kínosan érezni magát.

- Tudod, én mindent megosztok a barátaimmal, mert tudom, hogy ők csak jót akarnak nekem. Nyugodtan mondhatsz előttük bármit. - Flegmáskodtam. Mona állkapcsai megfeszültek, én pedig visszafojtottam egy elégedett mosolyt.

- Sajnálom, oké?! De egyedül is megoldottam volna. - Felelte, mire a körülöttünk álló személyekből kitört a röhögés, még azokból is, akiket nem is ismertünk, csak én nem nevettem, s Travisszék sem.

Életemben elsőnek megsajnáltam Monát, ahogy egy nevető emberekkel teli medencébe ül, s pont rajta szórakoznak. Megragadtam a derekát, az ölembe húztam, s egy hosszú puszit nyomtam az arcára. De akármennyire is próbálta tagadni zavartságát, tudtam, hogy kellemetlenül érzi magát.

- Hé, emberek! - Àlltam fel, miután letettem az ölemből Monát. Vigyorogva álltam fel az ülőkére, háttal fordultam az embereknek, majd lehúztam a fenekemen a nadrágot, mire mindenki hangosan fel "hú"-zott, aztán kitört belőlük a nevetés, ebből tudtam, hogy elértem a célomat; már azt se tudják, hogy Mona ott ül mellettem, nem hogy nevetnek a teljesen értelmetlen mondaton. Vigyorogva ültem vissza a helyemre, ölembe vettem a szakadó Monát, aki egy nagy, s hosszú puszit nyomott az arcomra. Mosolyogtam, majd szorosabban vontam a mellkasomra Monát, bár féltem, hogy meghallja, mennyire ver a szívem.

6. fejezet

Mona Floyd

Egy hatalmas ásítás közepette fordultam be a sarkon. Rögtön megláttam az osztálytársaimat. A mi drága, egyetlen osztályfőnökünk beszervezett nekünk a mai napra egy közös strandolást, mivel szerinte szörnyű az osztályközösség. Mikor közöltem vele a szándékomat, miszerint inkább otthon maradok és alszok, kijelentette, hogy aki nem jelenik meg, osztályfőnöki figyelmeztetést kap. Mivel nem tenne túl jót még egy intő, muszáj volt eljönnöm.

- Végre itt vagy! - kiáltott fel gúnyosan Kim.

- Ennyire hiányoztam? - forgattam meg a szemem. A válasz csak egy horkantás volt.

- Nekem hiányoztál! - visította a fülembe Travis, mire reflexből tarkón csaptam.

- Máskor hallókészüléket is - mosolyogtam rá gúnyosan a fiúra, aki az ütés helyét simogatta. - Nem is ütöttem akkorát! - háborodtam fel.

- Miután lerúgtad a padról, két napig borogatta a horzsolást a csuklóján - röhögött fel Greg.

- Megígérted, hogy nem mondod el senkinek! - visított fel Travis, majd Greg hátára ugrott, aminek köszönhetően mind a ketten előreestek. 

- Gyertek már befelé! - kiabált a fiúkra Hayley, majd mellettem lépkedve besietett az épületbe. 

Rögtön az üres napozóágyak keresésére indultunk, találtunk is kettőt.

- Mi voltunk itt előbb - jelentette ki Kim, amint utolért a barátnőjével minket.

- Aha, azért rohantatok utánunk - húzta fel a szemöldökét Hayley.

- Előbb láttuk meg! - visított fel Holly.

- Ennyire hülyének nézel? - kérdezte Hayley.

- Őszintén? - mérte végig Kim.

Nem folytam bele a veszekedésbe, helyette lepakoltam a két ágyra.

- Azt hiszem nyertünk! - röhögött fel Hayley, majd lepacsizott velem, és elfeküdt az egyik ágyon.

Kim nagyokat pislogott, szólásra nyitotta a száját, de nem tudott semmi értelmeset kinyögni.

- Ez nem igazság! - jelentette ki Holly.

- Mi nem igazság? - lépett hozzánk Jessi.

- Apuci pici lánya nem kapta meg a napi fasz adagját - jelentette ki Hayley, mire akaratom ellenére is felröhögtem.

- Mit nevetsz? - kérdezte hisztérikus hangon Kim.

- Csak azon gondolkoztam, hogy neked alapból ilyen irritáló a hangod, vagy csak a sok szopás miatt vinnyogsz? - ráncoltam össze a szemöldököm.

A következő pillanatban egy hatalmas huppanást hallottam. Oldalra fordítottam a fejem, és Hayley-t láttam a földön fetrengeni, miközben vihogott.

- Azért ne fulladj meg - segítettem fel a földről nevetve.

- Ennek mi a baja? - lépett hozzánk Zayn is, és Hayleyre bökött.

- Szerinte vicces volt az, amit Mona mondott, de nem értek vele egyet - vinnyogott Kim.

- Látod? Megint azt csinálja - súgtam Hayley-nek, aki hangosan felröhögött.

- Most mi van? - fonta össze a karjait maga előtt Holly.

- Szombat - vihogott Hay a saját poénján.

- Mona, jössz a vízbe? - kérdezte Zayn.

Őszintén szólva itt lenni sem volt semmi kedvem, és leginkább csak aludni akartam, de ha már muszáj volt eljönnöm, ki kellett használnom a medencék által nyújtott lehetőségeket, így bólintottam. Lehúztam magamról a fekete csőnadrágom, és kibújtam a fekete pólómból. Zayn engem méregetett, miközben érdekesen vigyorgott. Megforgattam a szemem, majd elindultam az egyik medence felé. Malik mellett mentem el, és mivel még mindig engem bámult, egy picit meglöktem a mellkasát, ő pedig hátraesett, egyenesen a hullámmedencébe. Mivel a víz folyamatosan körbe ment, így képtelen volt kimászni. Elnevettem magamat a szerencsétlenkedését látva, majd a nagy medencéhez lépdeltem, és beugrottam.

Fél órán át úszkáltam, mikor kezeket éreztem meg a vállamon. Megfordultam, és szemben találtam magam Zaynnel.

- Sokáig tartott - nevettem fel.

- Nem lehetett elférni az öreg néniktől - fintorodott el, mire hangosabban nevettem. - Ugye tudod, hogy bosszút fogok állni?

- Ugye tudod, hogy nem félek tőled? - kérdeztem vissza.

- Pedig kellene - jelentette ki.

Megforgattam a szememet, majd lemerültem, és pontosan Malik háta mögé úsztam. Ahogy felmentem a víz alól, egy egyszerű mozdulattal a fiú hátára ugrottam, aki a meglepődöttségtől előre esett - én pedig estem vele.

5. fejezet

Zayn Malik

Ryan egy hülye nyomorék pöcsfej. Utálom! Igen, ismerem a srácot, és akár mit is mond, neki talán még rosszabb is a múltja, mint nekem. Bár látszik rajta, hogy igen is igyekszik, csak a lányok olyan hülyék, hogy bedőlnek neki. Jó, Mona okos, de biztos vagyok benne, hogy legalább ő nem menne egy szóra vele ágyba, hisz már velem megtette volna, ha olyan lenne. Vagy legalább is a megfelelő pillanatra vár, hogy jó paszba legyek -már ha ennél tudok jobba lenni-, és majd azt akarja, hogy jól megdöngessem. Minden esetre őt még az ágyamba is bevinném, nem úgy, mint a többi ribancot, akiket a kanapén szokásom megcsinálni. Travisszéknek azóta nincs undoruk leülni a bútorra, általában a fotelért versenyeznek, vagy a földön ülnek, esetleg hoznak maguknak egy széket, de akkor sem ülnek le rá. Bár meglátszik rajta az az öt-hat év, miközben én....Khm...Sok vendéget hoztam rá, de nem értem, hogy fiú létükre mit finnyáskodnak.

Vissza térve Ryanre, ő is ilyesmi kis figura, mint én. Eleinte sokkal durvábban csinálta a dolgot, mint én, egy éve lecsillapodott, kb csak hetente egy lányt látok kijönni a házából, és az információim szerint már hónaponta dönt meg egy-egy csajt, de legalább egy lányt három-négy alkalomig használ.

Észre sem vettem, de már a lyukas óra el is telt, mehetünk közgazdaságra. Annak is eltelt a fele, arra kaptam fel a fejem, hogy Ryan valamit mondott.

- Igaz, Malik?

Értetlenkedve néztem körül, a tanár a fejét fogta.

- Arról van szó, hogy spórolni kell, mert itt van a válság. Te hogy oldod meg? Mármint naponta legalább húsz csomag óvszer. Igazán jól állhatsz anyagilag, haver! - Ryan gúnyosan mosolygott, mindenki felnevetett, még Mona is mellette.

- Tudod, "haver" - direkt kihangsúllyoztam a szót, vártam egy kicsit, míg mindenki felém fordul - sosem értettem, miért vagy kedves lányokkal, és a fiúkkal tök bunkó. De amikor megláttam, hogy a tükörben magadnak mondasz szép szavakat, egyből megértettem. "Haver"

A terembe mindenki hangos "Úúú"-zásba kezdett, a tanár hangja elhalt a terembe, pedig látszottak az ajkain, hogy beszél. Ő, igen, ő egyben a kémia tanár, egy ideje nem nagyon kedvel engem. Pontosabban egy fél éve, amióta bukásra álltam fél évkor, és én meg kárpótlásul hazavittem, és a többit mindenki el tudja képzelni. De hogy őszinte legyek, egyáltalán nem volt rossz, bár nem csodálkozom, hisz még nem töltötte be a harmincat sem, ami nekem a határ. Ha egy nő több mint harminc, előbb fektetek le egy mamát, mint az illetőt, hisz rossz emlékek törnek fel. Bah!

- Tudod neked mi bajod van, "haver"? Hogy egy undorító szexdroid vagy! - lábain láttam, hogy ugrásra kész.

- Lehet, de legalább nem vagyok egy nyálas, hülye, kényes, borotvált seggfej! Nem is. Pöcs fej! - ahogy kezeimet ökölbe szorítottam, a körmeim a tenyerembe fúródtak, ujjperceim kifehéredtek.

- Elég! - kiáltott fel a tanár, s bár mindenki hallotta, senki sem hallgatott el.

Az osztály egy nagyobbik fele a nevemet, a kisebbik fele Ryan nevét ordibálta. Mivel több a suliba is a lány, mint a fiú, és a lányok közül is több a ribanc, ők velem voltak, ahogy Travisszék is. Ryan csapata volt a normális lányok, a lúzer fiúk -vagy hárman vannak-, és a lányok akik a velem való szex után megutáltak -ők kicsit többen voltak... S bár nyerésre álltunk, mit sem ért, ha Mona nem velem volt, ha nem Ryan oldalán csüngött. Ó, hogy tudná meg az igazat róla! Szívesen elmondanám, de nem hiszem, hogy hinne nekem.

- Khm, gyerekek - a társaság mintha csak egy varázsütésre hallgatott volna el.

Az igazgató jobban szemügyre vett minket, tekintete főleg engem, és Ryant fürkészte, ahogy mind a ketten állunk, és ahogy csak pár pad választ el minket, hogy egymásnak essünk. Rá, majd rám mutatott, ujjaival magához hívott. Én is így szoktam csinálni, amikor egy ribit látok az utcán, de mindegy.

***

- Szia - össze rezzentem a se nem vékony, se nem mély, női, lágy hangra.

- Hali - köszöntem kedvtelenül. - Mi van?

- Csak meg akartam kérdezni, hogy mit kaptatok. Ryan nem mondja meg.

Hitetlenül felnevettem.

- Sajnálom. Amúgy miért érdekel? Csak nem aggódsz értem? - lustán elmosolyodtam. - Én egy egyesületi megrovást, Ryan meg....Ryan lófaszt. Azaz semmit. 

- Egyesületi? - a szemöldökét ráncolta. - És Ryan miért nem kapott semmit?

- Az egyesületi az igazgatóinál is nagyobb. Bármilyen megrovást kapok még, kiraknak a suliból. Ryan meg egy hülye pöcs, és mindent tagadott. De te miért nem mész ünnepelni vele, amiért megúszta?! Most úgy vagy itt előttem, mint akit érdeklek. - elfintorodtam, jobb széle az ajkainak felkunkorodott.

- Nem vagyok senki oldalán, Zayn. És még jössz egy telefonnal. Viszlát, Malik. - mosolygott, megfordult, majd elment.

Figyeltem elfelé vezető lábait remek fenékkel, halkan felnevettem, majd indultam haza.

4. fejezet

Mona Floyd

A mai napon már túléltem egy fizikát, hatalmas szenvedések árán. Jött egy új fiú a suliba, aki egész normálisnak tűnik, de nem különösen beszélgettem vele. Az öltözőben ülve vártam az általam már oly jól ismert füttyszót, s amint meghallottam, elhagytam a rengeteg parfümtől illatozó szobát. Mivel még mindig jó idő van, ezért kint tesiztünk. A tanár közölte, hogy álljunk a pályán torna sorba, mivel szeretne velünk beszélni.

- Mona - mondta ki a nevem, mire megforgattam a szemem. Tisztában voltam azzal, hogy mit akar.

- Igen? - kérdeztem 'kedvesen'.

- Jövő héten lesz egy verseny... felírhatlak? - kérdezte.

- Melyik nap lesz? - kérdeztem vissza.

- Kedden.

- Egész napra kapok igazolást? - tettem fel egy újabb kérdést, mire bólintott. - Felírhat.

Az óra további részében mindenki futott, majd a fiúk fociztak, a lányok pedig a padokon ültek, és csorgatták a nyálukat a fiúkra. Én az egyik ping-pong asztalon ültem, és vártam, hogy végre vége legyen a napnak, de addig még jó pár órát túl kell élnem...

.::.

- Mona, hogy-hogy ilyen könnyen belementél a versenybe? - sietett mellém Greg. Megtorpantam, majd a fiúra néztem.

- Én lennék a világ leghülyébb embere, ha nem mentem volna bele - jelentettem ki szárazon.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Te tényleg nagyon hülye vagy - ráztam meg a fejem lemondóan. Tudtam, hogy sötét a gyerek, de hogy ennyire... - Kedd. Dupla matek. Kémia. Földrajz. Biológia. Irodalom. Történelem. Folytassam? - kérdeztem.

Nem válaszolt, csak összeráncolt szemöldökkel bámult. Felsóhajtottam, majd a fejére húztam a kapucniját, és ott hagytam a fiút. Az ének teremhez siettem, mivel legnagyobb örömömre ének óra következik. Magával a tantárggyal nincs bajom, de a tanár... Az utálat kölcsönös. A csengő hangjára minden ember eltűnt az tanteremben. A leghátsó padhoz sétáltam, és elfoglaltam a helyemet. Zenét mind mindig, most is a fülhallgatómon hallgattam. A tanár beszélni kezdett, majd a lejátszóba helyezett egy cd-t, ami a többiek arckifejezéséből ítélve nem lehetett valami slágerlistás album.

- Ms. Floyd, meg tudná mondani a zene címét, és szerzőjét? - emelte rám a tekintetét.

Ő az egyetlen tanár az egész iskolában, aki mindenkit a vezetéknevén szólít. Minden más tanár a keresztnevünkön hív minket de ő... nem halad a korral.

- Most melyik zenéről van szó? Arról amit maga hallgat, vagy amit én? - kérdeztem, miközben bájosan rámosolyogtam.

Többen felnevettek, kuncogtak, pedig ez még semmi sem volt.

- A maga zenéje engem hidegen hagy. Az a ricsaj, amit maga hallgat nem nevezhető zenének. Az szemét - jelentette ki, miközben engem fixírozott.

- Tudja, más esetben megsértődnék, vagy csak leüvölteném az illető fejét, aki szidja a zenémet, de mivel köztudott, hogy magának sosem volt, és nem is lesz ízlése, ezért ezt elnézem magának - küldtem felé egy 'cuki' mosolyt.

Mindenki hangosan nevetett fel, kivéve a tanárt, és a ribancokat, akik aszerint élnek, hogy minden tanárnak be kell nyalni... Nem értheti mindenki a poént...

- Más esetben figyelmen kívül hagynám a beszólását, de most kihozná az ellenőrzőjét? - tette fel gúnyosan a kérdést.

- Magának tanárnő, bármit - forgattam meg a szemem, majd kihalásztam a táskámból az aprócska papírköteget, és ledobtam a tanári asztalra.

Vissza siettem a helyemre, majd a 'szemetet' hallgatva untam végig az órát. Amint meghallottam a csengő hangját, az elsők között hagytam el a termet, és siettem a könyvtárba, ahol a következő órán végigunhatom a franciát. Amint becsöngettek, becsörtettem a terembe, és elfoglaltam a leghátsó padot. Franciából jó vagyok, a tanár az osztályfőnökünk, nincs bajom a tantárggyal sem. Amint mindenki beért a terembe, az osztályfőnök felállt, és végig nézett rajtunk. A tekintete megállt rajtam.

- Mona... - rázta meg a fejét. - Mit csináltál megint? A te nevedtől hangos a tanári.

- Csak társalogtam egy jót Mrs. Elwooddal - mosolyogtam a tanárnőre, mire egy fejrázás közepette viszonozta a gesztust.

- Te nem változol... - jelentette ki, majd megkezdődött az óra.

Kiosztott mindenkinek egy-egy feladatlapot, amin egész órán dolgoznunk kellett. A csengetés előtt pár perccel szólt, hogy az ő osztálya maradjon a teremben, mivel lyukas óránk lesz. Kint a reggeli jó időnek semmi nyoma, szakad az eső, tehát bent kell eltöltenünk csodás negyvenöt percet.

A csengőszó után nem hagytam el a termet, helyette inkább kényelmesen elhelyezkedtem, bekapcsoltam a Falling in Reverse-től, a The Drug in Me is You címet viselő albumot, majd az asztalra hajtottam a fejem, és próbáltam nem a folyosóról beszűrődő üvöltözésre figyelni.

A csengő idegesítő hangját még az üvöltő zene mellett is meghallottam. Az osztályterem perceken belül megtelt emberekkel, ami különösebben nem érdekelt volna, de valaki leült mellém. Felkaptam a fejem, és az új fiúval találtam magam szemben. Még egy szót sem beszéltem vele, de a többiek szerint kedves gyerek. Azt gondolom említenem sem kell, hogy a ribancok már azt tervezgetik, mikor mennek szobára...

- Ryan vagyok - mutatkozott be mosolyogva.

- Mona.

- A mai énekóra után nehéz nem tudni, hogy ki vagy - nevette el magát.

- Szia Monaaaaaaaa - vetődött le a másik oldalamra Travis.

- Travis. Mit akarsz? - néztem a fiúra.

- Honnan veszed, hogy akarok valamit? - kérdezte sértődötten.

- Miért, nem akarsz?

- De... - gondolkodott el, mire megráztam a fejem.

- Kinyögöd még ma? - kérdeztem.

- Lefeküdtetek Zaynnel? - tért a lényegre.

- Ja - mondtam rezzenéstelen arccal.

- Komolyan? - nézett rám tágra nyílt szemekkel.

- Igen. Én lefeküdtem az ágyamba, aludni, ő meg a fűbe, szenvedni.

- Ezt nem értem... - vakarta meg a tarkóját.

- Majd ő elmesélni. Szia Travis... - fordultam vissza szem forgatva Ryanhez.

- Ez ki volt? - kérdezte, miközben az éppen a haverjaihoz tartó fiúra nézett.

- Egy gyökér - jelentettem ki.

- Zayn pedig az a fiú, aki engem bámul, és a tekintetével képes lenne megfojtani? - kérdezte, mire oda kaptam a fejem.

- Nem kell vele foglalkozni. Csak mások telefonját tudja a falhoz vágni - mondtam, a második mondatot direkt hangosabban, hogy hallja.

Itt lezártuk ezt a témát, és együtt szenvedtük végig az órát.

3. fejezet

Zayn Malik

Éjfél körül lehetett, és azóta nem láttam, csak kint fekszek. Nyugtalanít a tudat, hogy nem tudom, mi jár a fejében. Mindig tudtam, hogy a lányok egyszerűen le akarnak velem feküdni, és ennyi, de ha ő egyáltalán ágyba is akar bújni velem, nem mutatja. Vagy arra vár, hogy megjöjjön az eszem, és egyszerűen leteperjem, mert kínos lenne neki ezt csak így mondani. Nem tudom, amióta ismerem, azóta nem értem a nőket, és ez bosszant.

- Khm - hallottam ismerős hangot mögöttem, mire felültem az enyhén párás fűből.

Felvont szemöldökkel néztem a takarót és a tányért a kezében, amin kettő szendvics volt. Az előbbit hanyagul ledobta mellém, a másikat a kezembe nyomta, majd szótlanul vissza ment a házba, de előtte illedelmesen megköszöntem. Hű, hozott nekem kaját és takarót. A végén még kedves lesz, és hoz egy óvszert síkosítóval. Sóhajtva siettem a hinta ágyhoz, lefeküdtem, betakartam magam, majd a szendvicsek elpusztítása után úgy döntöttem, hogy alszok.

***

A hátsó ajtó csapódására ébredtem. Sietve igyekeztem a kiskapuhoz, hátha utol érem Monát, de csak a ház előtt kaptam el, és az ajkaimba haraptam, mikor megláttam a hátizsákot a vállán. Hát, még egy nap lógás nem árthat nekem. Csak az a kár, hogy Mona megy. Mindegy.

Bólintottam köszönésképen, majd bementem az udvarra, ahol eddig is voltam. De hamar felcsillant bennem valami remény féle, amikor megláttam a nyitott ablakot Mona szobájánál. Vigyorogva siettem az előbb említett helyre, a párkányba kapaszkodva emeltem át egyik lábamat, majd másikat is, így teljesen bent voltam a sötét szürke szobába. Pontosan velem szemben volt az ágya, aminek a jobb oldalán egy éjjeli szekrény, a másik oldalán egy íróasztal helyezkedett. Mellettem, jobb oldalt egy plazma Tv, bal oldalamon egy szekrény helyezkedett el. Minden bútor sötét színű fa volt, ami igen passzolt a szürke árnyalatú falhoz. Az ágynemű fekete volt, még a lepedő is, és megmosolyogtatott a tudat, hogy ezen nem csodálkozok. 

Lábaim reflex szerűen a szekrényhez vittek; felnevettem, mikor első találatra a bugyis szekrényt nyitottam ki, ahol különböző franciák és tangák pihentek; mind fekete, esetleg sötét szürke volt. Sunnyogva néztem körül, majd az alatta lévő fiókot húztam ki, az meg persze a melltartós szekrény volt. Nevetve vettem ki egy fekete csipkéset, majd kerestem egy hozzá való tangát is, és eltettem a dzsekim egyik zsebébe. Utána egy pólós fiókot nyitottam ki, ahol több minden volt. Nagyon merész, rövid ujjú, V nyakú, és még sok más is, csak hosszú ujjú nem. De rengeteg pulcsit találtam, szóval érthető. 

A fiókokat bezártam, majd az író asztalon pihenő laptop elé ültem. Felhajtottam, majd lenyomtam a bekapcsoló gombot, ami kéken kezdett világítani. Remek, persze, hogy le van kódolva. Ugyan, biztos én vagyok a jelszó. "szeretemzaynt". Helytelen. Akkor..."ImádomZaynMaliket". Ez is helytelen. "DugniakarokZaynnel". Felcsillant a szemem, mikor tölteni kezdett, és kiírta az Üdvözöljük feliratot, de pár másodperc múlva ismét behozta a helytelen mondatot. Sóhajtottam, majd jobban szemügyre vettem a felhasználó képet, amin Mona szerepelt. Teljes sötétségbe, a fején kapucni, és természetesen full feketébe öltözve. Jobb profilból lett lefényképezve, és éppen csak kilátszott az orra, ajkai, arca, és az orcája, semmi más, a sötétben ezek jól látszódtak. Valószínűleg valami sötét sikátorban a hajnali órákban készülhetett a kép, hisz az egen jól látszanak a kis pontok, amiket csillagoknak neveznek. 

Hamar feladtam a próbálkozást, és úgy döntöttem, hogy megyek szétnézek a házban. Kinyitottam a fekete ajtót, és a nappalival találtam magam szemben, jobb oldalt egy ajtóval, ahogy bal oldalt is. A jobb oldali a fürdőszobát, a bal oldali a konyhát rejtette. A nappali közepén egy üvegből készült dohányzó asztal helyezkedett el, mögötte egy fekete bőr kanapéval. Az asztal előtt egy ugyan olyan TV, mint Mona szobájában, a Tv-t tartó polc mellett egy-egy növény pihent. A kanapé mögött jobb oldalt volt az első bejárat, és az előszoba, ami mellett bő három méterre egy nagy üveg ajtó volt, ami a kertre, és a teraszra néz. A ház maga nem volt hatalmas -esetleg a kert, aminek a végébe egy halas tó is van-, de még is tágas, kényelmes, és eltekintve a sok fekete színtől, otthonos volt, és Monától nem megszokott módon, világos. Vagy is volt sok ablak, amik könnyedén engedték be a kintről beáradó kellemes fényt, a függönyök ellenére is. 

A bal oldali ajtón belépve egyből megpillantottam a feketés-szürkés hűtőt, ami rengeteg piát, és annál is több sajtot (?) tartalmazott. De találtam pizzát, így annál döntöttem. Kikerestem egy tányért, arra rátettem a kaját, és betettem a mikróba egy fél percre, közbe vissza tettem a hűtőbe a kivett dobozt. A mikró hármat sípolt, majd megállt, és hülyén éreztem magam, hogy abban reménykedtem, hogy meg van melegedve a kaja, nem pedig, hogy valami hülyeséget csináltam, és felrobbanni készült a mikró, de szerencsém volt.

***

Nyílt az ajtó, hallottam a bakancs kopogását a padlón, csukódott, majd szembe találtam magam egy értetlen, kissé meglepődött szempárral, és nem tudtam, hogy vigyorogjak, hogy végre le tudtam valamit olvasni az arcáról, vagy meneküljek, amíg nem herél ki.

- Mi a faszomat csinálsz?! Az az én pizzám, vagy volt annyi eszed, hogy rendeltél magadnak?! És...Mit keres nálad a fehérneműm?! Te voltál a szobámba is?! Idióta seggfej vagy! Tűnj  innen, vagy hívom a rendőrséget! - káromkodott tovább, de inkább azt nem írom le.

Húztam a számat, s figyeltem rövid ujjait, amint az ablakra mutatnak.

- Ha nem haragszol, inkább az ajtón mennék - elmosolyodtam, de nem úgy tűnt, mint aki nevetni akar.

Nagy ívbe kikerültem az előszobába álló lányt, és a fenyegetése ellenére is a hátsó udvarba mentem, és ott leültem a hinta ágyra. Most ezer százalék, hogy magamra haragítottam. Ebbe biztos vagyok, és talán nem is fog megbocsátani egy könnyen. Messzebbre kerültem tőle, mint voltam, és sosem fogom elérni, hogy ágyba -vagy kanapéra- bújjon velem. Majd leitatom, és akkor meglesz az egész- gondoltam, de az ötletet el is vetettem, mikor megláttam őt, amint az ablakot bezárja.

Körülbelül tíz perc telt el, amikor hangos lépteket hallottam meg, majd megláttam Monát a lehető legidegesebben kijönni egy zacskóval a kezében, amibe kiderült, hogy a pizzám van, amit meghagytam. Ja, úgy derült ki, hogy hozzám vágta, és meglepődtem, hogy mennyi erő van benne. Utána pedig kérdőre vont -igen...igen, nagyon "udvariasan"...-hogy mit keresek még mindig a kertjébe.

- Béby, én mondtam, hogy addig nem megyek sehova, míg nem fekszünk le - válaszoltam a lehető legegyszerűbben, mire még egy pizza landolt az arcomba, de ezúttal valami nehezebbet is éreztem lejjebb.

Már azt hittem, hogy az ölembe ült, amikor lenéztem az ágyékomra, és a hatalmas talpú bakancsot láttam meg. Figyeltem, ahogy egyre lejjebb ereszkedik, majd felemeli, s bele sarkal az érzékeny részemre, én pedig össze görnyedve estem le a hinta ágyról. A pizza ehhez képest semmi sem volt. Láttam a szemem sarkából, hogy jól szórakozik rajtam.

- Elmész? - kérdezte, mire megráztam a fejem, és ismét lendült a bakancsa.

Hatalmasat nyüszítettem, de nem úgy tűnt, mint akit meghatja, onnan is gondoltam, hogy egyszerűen felkapta a plédet amit tegnap hozott ki nekem, és bement. Nem törődött vele, hogy lehet, hogy nem lesznek gyerekeim, vagy bármi, csak úgy itt hagyott, és most már biztos voltam benne, hogy rühell, és ezen semmi sem fog változtatni. Minden esetre megtanultam, hogy milyen kis vad valaki, és megtudtam, hogy egy ágyékba rúgás után is meg tud keményedni egy dögös macára. 

2. fejezet

Mona Floyd

Az öltözőben nem lehet mást hallani, csak az idióta osztálytársaim viháncolását, susmogását. Mint mindig, a téma most is valami fiú, akit egyik nap láttak az utcán, vagy épp megfektette őket. Ezek nem tudnak másra gondolni csak a fiúkra, a csini rózsaszín rucikra, és a push up melltartókra. Most is a sminkjüket (!) igazítják. Könyörgöm! Testnevelés órára minek kenik ki magukat ennyire? Mindegyikük a kötelező tesiruhában feszít, ami egy fekete - esetükben nagyon rövid - nadrágból, és egy fehér pólóból áll. Aha. De kérdem én, ha fehér pólóban vannak, miért rikító rózsaszín melltartót húznak alá?! Aki nem akarja látni, az is látja. Hurrá. Ha keresnék se találnék a szekrényemben fehér pólót, sőt ha lenne se venném fel, tehát mint mindig, rajtam most is egy fekete póló díszelgett. Egy hangos sípszó jelezte, hogy ideje sorakozni. Az osztály ribancai egymást lökdösve próbáltak minél előrébb állni, hiszen a fiúknál is elől állnak a '''''menők'''''. Én tökéletesen jól éreztem magam hátul is, sőt még hasznomra is vállt, hogy ott álltam ahol. A tanár mindig az elől állók közül választja ki a kísérleti alanyt, akivel bemutattat feladatokat.

- Fiúk a pályára, lányok a rajtvonalhoz! - jelentette ki.

A fiúk boldogan rohantak a pályára, ahol már csapatokra is osztódtak. Én minden fajta hiszti, és kiakadás nélkül az útra festett Rajt felirathoz sétáltam, míg a többiek azért rinyáltak, hogy megint futunk.

- Miért kell ennyit futni? - sipákolta Holly.

- Utálom a tesit! - jelentette ki Lily.

- Ne rinyálj má'! - kiáltott Lilynek Mark.

- Verseny lesz! - ért be minket a tanár, miután elindította a pályán a meccset. - Emma, Chloe starthoz!

Minden lány futott már, kivéve engem és... nos Hollyt.

- Holly, Mona rajthoz!

- Én nem futok vele! - kiáltott fel hihetetlenül magas hangon Holly.

- Miért nem? - nézett érdeklődve a lányra.

- Mert ellene semmi esélyem! Lépek egyet, ő már a célban van! - hisztizett.

- Erőltesd meg magad! - mondta a tanár, majd odalökdöste a lányt a vonalhoz.

Én is odasétáltam, majd vártam a sípszót. Amint meghallottam a síp idegesítő hangját futni kezdtem. Meg sem kellett erőltetnem magam, hiszen ha gyalogoltam volna, akkor sem tudott volna beérni. A célhoz érve hátra fordultam és láttam, hogy Holly pár méterre van a rajttól (!). A szememet forgatva sétáltam vissza a pályához, ahol a ribancok már össze-vissza ugráltak, így lelkesítve a csapatokat. Az egyik pillanatban a labdát valamelyik igen csak ügyes fiú kirúgta a fűre, és mivel tudtam, hogy egyik ribi sem megy el érte, így visszarúgtam nekik én.

- Mona, gyere focizni!

- Nem szállsz be? - érkeztek nekem a bekiabálások, és kérdések.

- Be akar állni valaki focizni a fiúkhoz? - kérdezte a tanár, mire mindenki megrázta a fejét. - Milyen jó hogy én vagyok a főnök! Pályára, most! - tapsolt kettőt.

A lányok felugráltak a pályára, és próbáltak olyan helyre állni, hogy az összes fiú lássa őket, én pedig valahol a pálya szélén helyezkedtem el. Hiába tudok focizni, ebben a helyzetben semmi kedvem aktívan részt venni a játékban.

A ribancok konkrétan semmit nem csináltak, csak sipákoltak, ha feléjük közelített a labda, illetve flörtöltek a fiúkkal. Az edző egyre vörösödő feje azt mutatta, hogy kezd ideges lenni.

- Lányok legalább közelítsétek meg a labdát! Nem harap!

- De én igen! - vigyorodott el Greg.

Nos, igen. A tanár minden szava hiábavaló volt, hiszen a lányok minél messzebb próbáltak kerülni a labdától.

- Könyörgöm Mona, legalább te csinálj valamit! - szólt nekem Mrs. Williams.

- Itt állok, az is valami - jelentettem ki, majd pár méterrel arrébb álltam, egy fa alá, ami legalább árnyékot adott.

A következő pillanatban egy labda csapódott nekem. Hátra fordulva körbe pillantottam. Mindenki engem nézett, viszont valaki gyanús volt... Mark. Szemeimmel a fekete-fehér labdát kerestem, amit a fűben találtam meg, a pálya szélénél. Idegesen vettem kezeim közé, tekintetemmel Markot mértem be, akár egy profi bérgyilkos. Kinyújtottam a kezem benne a labdával, a lábamat meglendítettem, pont, mikor a labda lezuhanni készült a fűre, erősen, de mégis egy laza mozdulattal elrúgtam a labdát, mire az Mark gyomrában landolt.

***

Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, a táskámat felkapva hagytam el a termet. Amint kiértem az iskolából, elindítottam a The Pretty Reckless Light Me Up című albumát, és elindultam haza. 

- Mona! - kiáltotta valaki, akinek elég nagy hangja van, ha én meghallottam az üvöltő zenével a fülemben. Hátra fordulva szemben találtam magamat... Zaynnel.

- Mit akarsz? - kérdeztem unottan.

- Téged - kacsintott rám.

Megforgattam a szemeim, majd tovább indultam. Legnagyobb örömömre Malik mögöttem jött. Persze, tudom most ő a menő, a legnagyobb szenzáció az osztályban, hiszen ő idősebb, mert megbukott. Az egész iskola lány csapata ágyba akar vele bújni, míg a fiúk haverkodni próbálnak. Ezek ellenére engem mégsem hoz lázba, sem az, hogy az osztálytársam, sem az, hogy mögöttem sétál. Egy dolog miatt jegyeztem csak meg a nevét is: tartozik nekem a telefonom árával.

Az utcánkba beérve egyre gyorsabban sétáltam, minél előbb haza akartam érni. Zsebemből kirántottam a kulcsot, s kinyitottam a kaput, majd ahogy beléptem, be is zártam azt. Nem mentem be a házba, egyenesen a hátsó udvarba mentem, onnan pedig fel a teraszra, ahol már várt a kedvenc babzsákfotelom. A táskámból előhalásztam a könyvet, melyet már napok óta olvasok. Kezemben Az Éhezők Viadala című kötettel ültem le a szokásos helyemre, majd élvezve a napfényt olvasni kezdtem.

Egy hatalmas puffanást hallottam, de különösebben nem foglalkoztam vele. Pillanatok múlva Zayn ült le az egyik székre. Felhúzott szemöldökkel emeltem rá a tekintetem, mire ő elvigyorodott.

- Remélem tisztában vagy azzal, hogy ez magánterület, tehát te betörtél, és simán fel is jelenthetnélek - mondtam neki unottan, miközben próbáltam ismét a könyvre koncentrálni.

- De nem jelentesz fel - nem néztem rá, de tudtam, hogy vigyorog.

- Ha elmész, nem - mondtam.

- Ha lefekszel velem elmegyek - kezdett alkudozni.

- Felőlem alhatsz az udvarban is - rántottam vállat, majd a hátsó ajtón keresztül bementem a házba, ezzel egyedül hagyva Malikot.