5. fejezet

Zayn Malik

Ryan egy hülye nyomorék pöcsfej. Utálom! Igen, ismerem a srácot, és akár mit is mond, neki talán még rosszabb is a múltja, mint nekem. Bár látszik rajta, hogy igen is igyekszik, csak a lányok olyan hülyék, hogy bedőlnek neki. Jó, Mona okos, de biztos vagyok benne, hogy legalább ő nem menne egy szóra vele ágyba, hisz már velem megtette volna, ha olyan lenne. Vagy legalább is a megfelelő pillanatra vár, hogy jó paszba legyek -már ha ennél tudok jobba lenni-, és majd azt akarja, hogy jól megdöngessem. Minden esetre őt még az ágyamba is bevinném, nem úgy, mint a többi ribancot, akiket a kanapén szokásom megcsinálni. Travisszéknek azóta nincs undoruk leülni a bútorra, általában a fotelért versenyeznek, vagy a földön ülnek, esetleg hoznak maguknak egy széket, de akkor sem ülnek le rá. Bár meglátszik rajta az az öt-hat év, miközben én....Khm...Sok vendéget hoztam rá, de nem értem, hogy fiú létükre mit finnyáskodnak.

Vissza térve Ryanre, ő is ilyesmi kis figura, mint én. Eleinte sokkal durvábban csinálta a dolgot, mint én, egy éve lecsillapodott, kb csak hetente egy lányt látok kijönni a házából, és az információim szerint már hónaponta dönt meg egy-egy csajt, de legalább egy lányt három-négy alkalomig használ.

Észre sem vettem, de már a lyukas óra el is telt, mehetünk közgazdaságra. Annak is eltelt a fele, arra kaptam fel a fejem, hogy Ryan valamit mondott.

- Igaz, Malik?

Értetlenkedve néztem körül, a tanár a fejét fogta.

- Arról van szó, hogy spórolni kell, mert itt van a válság. Te hogy oldod meg? Mármint naponta legalább húsz csomag óvszer. Igazán jól állhatsz anyagilag, haver! - Ryan gúnyosan mosolygott, mindenki felnevetett, még Mona is mellette.

- Tudod, "haver" - direkt kihangsúllyoztam a szót, vártam egy kicsit, míg mindenki felém fordul - sosem értettem, miért vagy kedves lányokkal, és a fiúkkal tök bunkó. De amikor megláttam, hogy a tükörben magadnak mondasz szép szavakat, egyből megértettem. "Haver"

A terembe mindenki hangos "Úúú"-zásba kezdett, a tanár hangja elhalt a terembe, pedig látszottak az ajkain, hogy beszél. Ő, igen, ő egyben a kémia tanár, egy ideje nem nagyon kedvel engem. Pontosabban egy fél éve, amióta bukásra álltam fél évkor, és én meg kárpótlásul hazavittem, és a többit mindenki el tudja képzelni. De hogy őszinte legyek, egyáltalán nem volt rossz, bár nem csodálkozom, hisz még nem töltötte be a harmincat sem, ami nekem a határ. Ha egy nő több mint harminc, előbb fektetek le egy mamát, mint az illetőt, hisz rossz emlékek törnek fel. Bah!

- Tudod neked mi bajod van, "haver"? Hogy egy undorító szexdroid vagy! - lábain láttam, hogy ugrásra kész.

- Lehet, de legalább nem vagyok egy nyálas, hülye, kényes, borotvált seggfej! Nem is. Pöcs fej! - ahogy kezeimet ökölbe szorítottam, a körmeim a tenyerembe fúródtak, ujjperceim kifehéredtek.

- Elég! - kiáltott fel a tanár, s bár mindenki hallotta, senki sem hallgatott el.

Az osztály egy nagyobbik fele a nevemet, a kisebbik fele Ryan nevét ordibálta. Mivel több a suliba is a lány, mint a fiú, és a lányok közül is több a ribanc, ők velem voltak, ahogy Travisszék is. Ryan csapata volt a normális lányok, a lúzer fiúk -vagy hárman vannak-, és a lányok akik a velem való szex után megutáltak -ők kicsit többen voltak... S bár nyerésre álltunk, mit sem ért, ha Mona nem velem volt, ha nem Ryan oldalán csüngött. Ó, hogy tudná meg az igazat róla! Szívesen elmondanám, de nem hiszem, hogy hinne nekem.

- Khm, gyerekek - a társaság mintha csak egy varázsütésre hallgatott volna el.

Az igazgató jobban szemügyre vett minket, tekintete főleg engem, és Ryant fürkészte, ahogy mind a ketten állunk, és ahogy csak pár pad választ el minket, hogy egymásnak essünk. Rá, majd rám mutatott, ujjaival magához hívott. Én is így szoktam csinálni, amikor egy ribit látok az utcán, de mindegy.

***

- Szia - össze rezzentem a se nem vékony, se nem mély, női, lágy hangra.

- Hali - köszöntem kedvtelenül. - Mi van?

- Csak meg akartam kérdezni, hogy mit kaptatok. Ryan nem mondja meg.

Hitetlenül felnevettem.

- Sajnálom. Amúgy miért érdekel? Csak nem aggódsz értem? - lustán elmosolyodtam. - Én egy egyesületi megrovást, Ryan meg....Ryan lófaszt. Azaz semmit. 

- Egyesületi? - a szemöldökét ráncolta. - És Ryan miért nem kapott semmit?

- Az egyesületi az igazgatóinál is nagyobb. Bármilyen megrovást kapok még, kiraknak a suliból. Ryan meg egy hülye pöcs, és mindent tagadott. De te miért nem mész ünnepelni vele, amiért megúszta?! Most úgy vagy itt előttem, mint akit érdeklek. - elfintorodtam, jobb széle az ajkainak felkunkorodott.

- Nem vagyok senki oldalán, Zayn. És még jössz egy telefonnal. Viszlát, Malik. - mosolygott, megfordult, majd elment.

Figyeltem elfelé vezető lábait remek fenékkel, halkan felnevettem, majd indultam haza.

4. fejezet

Mona Floyd

A mai napon már túléltem egy fizikát, hatalmas szenvedések árán. Jött egy új fiú a suliba, aki egész normálisnak tűnik, de nem különösen beszélgettem vele. Az öltözőben ülve vártam az általam már oly jól ismert füttyszót, s amint meghallottam, elhagytam a rengeteg parfümtől illatozó szobát. Mivel még mindig jó idő van, ezért kint tesiztünk. A tanár közölte, hogy álljunk a pályán torna sorba, mivel szeretne velünk beszélni.

- Mona - mondta ki a nevem, mire megforgattam a szemem. Tisztában voltam azzal, hogy mit akar.

- Igen? - kérdeztem 'kedvesen'.

- Jövő héten lesz egy verseny... felírhatlak? - kérdezte.

- Melyik nap lesz? - kérdeztem vissza.

- Kedden.

- Egész napra kapok igazolást? - tettem fel egy újabb kérdést, mire bólintott. - Felírhat.

Az óra további részében mindenki futott, majd a fiúk fociztak, a lányok pedig a padokon ültek, és csorgatták a nyálukat a fiúkra. Én az egyik ping-pong asztalon ültem, és vártam, hogy végre vége legyen a napnak, de addig még jó pár órát túl kell élnem...

.::.

- Mona, hogy-hogy ilyen könnyen belementél a versenybe? - sietett mellém Greg. Megtorpantam, majd a fiúra néztem.

- Én lennék a világ leghülyébb embere, ha nem mentem volna bele - jelentettem ki szárazon.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Te tényleg nagyon hülye vagy - ráztam meg a fejem lemondóan. Tudtam, hogy sötét a gyerek, de hogy ennyire... - Kedd. Dupla matek. Kémia. Földrajz. Biológia. Irodalom. Történelem. Folytassam? - kérdeztem.

Nem válaszolt, csak összeráncolt szemöldökkel bámult. Felsóhajtottam, majd a fejére húztam a kapucniját, és ott hagytam a fiút. Az ének teremhez siettem, mivel legnagyobb örömömre ének óra következik. Magával a tantárggyal nincs bajom, de a tanár... Az utálat kölcsönös. A csengő hangjára minden ember eltűnt az tanteremben. A leghátsó padhoz sétáltam, és elfoglaltam a helyemet. Zenét mind mindig, most is a fülhallgatómon hallgattam. A tanár beszélni kezdett, majd a lejátszóba helyezett egy cd-t, ami a többiek arckifejezéséből ítélve nem lehetett valami slágerlistás album.

- Ms. Floyd, meg tudná mondani a zene címét, és szerzőjét? - emelte rám a tekintetét.

Ő az egyetlen tanár az egész iskolában, aki mindenkit a vezetéknevén szólít. Minden más tanár a keresztnevünkön hív minket de ő... nem halad a korral.

- Most melyik zenéről van szó? Arról amit maga hallgat, vagy amit én? - kérdeztem, miközben bájosan rámosolyogtam.

Többen felnevettek, kuncogtak, pedig ez még semmi sem volt.

- A maga zenéje engem hidegen hagy. Az a ricsaj, amit maga hallgat nem nevezhető zenének. Az szemét - jelentette ki, miközben engem fixírozott.

- Tudja, más esetben megsértődnék, vagy csak leüvölteném az illető fejét, aki szidja a zenémet, de mivel köztudott, hogy magának sosem volt, és nem is lesz ízlése, ezért ezt elnézem magának - küldtem felé egy 'cuki' mosolyt.

Mindenki hangosan nevetett fel, kivéve a tanárt, és a ribancokat, akik aszerint élnek, hogy minden tanárnak be kell nyalni... Nem értheti mindenki a poént...

- Más esetben figyelmen kívül hagynám a beszólását, de most kihozná az ellenőrzőjét? - tette fel gúnyosan a kérdést.

- Magának tanárnő, bármit - forgattam meg a szemem, majd kihalásztam a táskámból az aprócska papírköteget, és ledobtam a tanári asztalra.

Vissza siettem a helyemre, majd a 'szemetet' hallgatva untam végig az órát. Amint meghallottam a csengő hangját, az elsők között hagytam el a termet, és siettem a könyvtárba, ahol a következő órán végigunhatom a franciát. Amint becsöngettek, becsörtettem a terembe, és elfoglaltam a leghátsó padot. Franciából jó vagyok, a tanár az osztályfőnökünk, nincs bajom a tantárggyal sem. Amint mindenki beért a terembe, az osztályfőnök felállt, és végig nézett rajtunk. A tekintete megállt rajtam.

- Mona... - rázta meg a fejét. - Mit csináltál megint? A te nevedtől hangos a tanári.

- Csak társalogtam egy jót Mrs. Elwooddal - mosolyogtam a tanárnőre, mire egy fejrázás közepette viszonozta a gesztust.

- Te nem változol... - jelentette ki, majd megkezdődött az óra.

Kiosztott mindenkinek egy-egy feladatlapot, amin egész órán dolgoznunk kellett. A csengetés előtt pár perccel szólt, hogy az ő osztálya maradjon a teremben, mivel lyukas óránk lesz. Kint a reggeli jó időnek semmi nyoma, szakad az eső, tehát bent kell eltöltenünk csodás negyvenöt percet.

A csengőszó után nem hagytam el a termet, helyette inkább kényelmesen elhelyezkedtem, bekapcsoltam a Falling in Reverse-től, a The Drug in Me is You címet viselő albumot, majd az asztalra hajtottam a fejem, és próbáltam nem a folyosóról beszűrődő üvöltözésre figyelni.

A csengő idegesítő hangját még az üvöltő zene mellett is meghallottam. Az osztályterem perceken belül megtelt emberekkel, ami különösebben nem érdekelt volna, de valaki leült mellém. Felkaptam a fejem, és az új fiúval találtam magam szemben. Még egy szót sem beszéltem vele, de a többiek szerint kedves gyerek. Azt gondolom említenem sem kell, hogy a ribancok már azt tervezgetik, mikor mennek szobára...

- Ryan vagyok - mutatkozott be mosolyogva.

- Mona.

- A mai énekóra után nehéz nem tudni, hogy ki vagy - nevette el magát.

- Szia Monaaaaaaaa - vetődött le a másik oldalamra Travis.

- Travis. Mit akarsz? - néztem a fiúra.

- Honnan veszed, hogy akarok valamit? - kérdezte sértődötten.

- Miért, nem akarsz?

- De... - gondolkodott el, mire megráztam a fejem.

- Kinyögöd még ma? - kérdeztem.

- Lefeküdtetek Zaynnel? - tért a lényegre.

- Ja - mondtam rezzenéstelen arccal.

- Komolyan? - nézett rám tágra nyílt szemekkel.

- Igen. Én lefeküdtem az ágyamba, aludni, ő meg a fűbe, szenvedni.

- Ezt nem értem... - vakarta meg a tarkóját.

- Majd ő elmesélni. Szia Travis... - fordultam vissza szem forgatva Ryanhez.

- Ez ki volt? - kérdezte, miközben az éppen a haverjaihoz tartó fiúra nézett.

- Egy gyökér - jelentettem ki.

- Zayn pedig az a fiú, aki engem bámul, és a tekintetével képes lenne megfojtani? - kérdezte, mire oda kaptam a fejem.

- Nem kell vele foglalkozni. Csak mások telefonját tudja a falhoz vágni - mondtam, a második mondatot direkt hangosabban, hogy hallja.

Itt lezártuk ezt a témát, és együtt szenvedtük végig az órát.

3. fejezet

Zayn Malik

Éjfél körül lehetett, és azóta nem láttam, csak kint fekszek. Nyugtalanít a tudat, hogy nem tudom, mi jár a fejében. Mindig tudtam, hogy a lányok egyszerűen le akarnak velem feküdni, és ennyi, de ha ő egyáltalán ágyba is akar bújni velem, nem mutatja. Vagy arra vár, hogy megjöjjön az eszem, és egyszerűen leteperjem, mert kínos lenne neki ezt csak így mondani. Nem tudom, amióta ismerem, azóta nem értem a nőket, és ez bosszant.

- Khm - hallottam ismerős hangot mögöttem, mire felültem az enyhén párás fűből.

Felvont szemöldökkel néztem a takarót és a tányért a kezében, amin kettő szendvics volt. Az előbbit hanyagul ledobta mellém, a másikat a kezembe nyomta, majd szótlanul vissza ment a házba, de előtte illedelmesen megköszöntem. Hű, hozott nekem kaját és takarót. A végén még kedves lesz, és hoz egy óvszert síkosítóval. Sóhajtva siettem a hinta ágyhoz, lefeküdtem, betakartam magam, majd a szendvicsek elpusztítása után úgy döntöttem, hogy alszok.

***

A hátsó ajtó csapódására ébredtem. Sietve igyekeztem a kiskapuhoz, hátha utol érem Monát, de csak a ház előtt kaptam el, és az ajkaimba haraptam, mikor megláttam a hátizsákot a vállán. Hát, még egy nap lógás nem árthat nekem. Csak az a kár, hogy Mona megy. Mindegy.

Bólintottam köszönésképen, majd bementem az udvarra, ahol eddig is voltam. De hamar felcsillant bennem valami remény féle, amikor megláttam a nyitott ablakot Mona szobájánál. Vigyorogva siettem az előbb említett helyre, a párkányba kapaszkodva emeltem át egyik lábamat, majd másikat is, így teljesen bent voltam a sötét szürke szobába. Pontosan velem szemben volt az ágya, aminek a jobb oldalán egy éjjeli szekrény, a másik oldalán egy íróasztal helyezkedett. Mellettem, jobb oldalt egy plazma Tv, bal oldalamon egy szekrény helyezkedett el. Minden bútor sötét színű fa volt, ami igen passzolt a szürke árnyalatú falhoz. Az ágynemű fekete volt, még a lepedő is, és megmosolyogtatott a tudat, hogy ezen nem csodálkozok. 

Lábaim reflex szerűen a szekrényhez vittek; felnevettem, mikor első találatra a bugyis szekrényt nyitottam ki, ahol különböző franciák és tangák pihentek; mind fekete, esetleg sötét szürke volt. Sunnyogva néztem körül, majd az alatta lévő fiókot húztam ki, az meg persze a melltartós szekrény volt. Nevetve vettem ki egy fekete csipkéset, majd kerestem egy hozzá való tangát is, és eltettem a dzsekim egyik zsebébe. Utána egy pólós fiókot nyitottam ki, ahol több minden volt. Nagyon merész, rövid ujjú, V nyakú, és még sok más is, csak hosszú ujjú nem. De rengeteg pulcsit találtam, szóval érthető. 

A fiókokat bezártam, majd az író asztalon pihenő laptop elé ültem. Felhajtottam, majd lenyomtam a bekapcsoló gombot, ami kéken kezdett világítani. Remek, persze, hogy le van kódolva. Ugyan, biztos én vagyok a jelszó. "szeretemzaynt". Helytelen. Akkor..."ImádomZaynMaliket". Ez is helytelen. "DugniakarokZaynnel". Felcsillant a szemem, mikor tölteni kezdett, és kiírta az Üdvözöljük feliratot, de pár másodperc múlva ismét behozta a helytelen mondatot. Sóhajtottam, majd jobban szemügyre vettem a felhasználó képet, amin Mona szerepelt. Teljes sötétségbe, a fején kapucni, és természetesen full feketébe öltözve. Jobb profilból lett lefényképezve, és éppen csak kilátszott az orra, ajkai, arca, és az orcája, semmi más, a sötétben ezek jól látszódtak. Valószínűleg valami sötét sikátorban a hajnali órákban készülhetett a kép, hisz az egen jól látszanak a kis pontok, amiket csillagoknak neveznek. 

Hamar feladtam a próbálkozást, és úgy döntöttem, hogy megyek szétnézek a házban. Kinyitottam a fekete ajtót, és a nappalival találtam magam szemben, jobb oldalt egy ajtóval, ahogy bal oldalt is. A jobb oldali a fürdőszobát, a bal oldali a konyhát rejtette. A nappali közepén egy üvegből készült dohányzó asztal helyezkedett el, mögötte egy fekete bőr kanapéval. Az asztal előtt egy ugyan olyan TV, mint Mona szobájában, a Tv-t tartó polc mellett egy-egy növény pihent. A kanapé mögött jobb oldalt volt az első bejárat, és az előszoba, ami mellett bő három méterre egy nagy üveg ajtó volt, ami a kertre, és a teraszra néz. A ház maga nem volt hatalmas -esetleg a kert, aminek a végébe egy halas tó is van-, de még is tágas, kényelmes, és eltekintve a sok fekete színtől, otthonos volt, és Monától nem megszokott módon, világos. Vagy is volt sok ablak, amik könnyedén engedték be a kintről beáradó kellemes fényt, a függönyök ellenére is. 

A bal oldali ajtón belépve egyből megpillantottam a feketés-szürkés hűtőt, ami rengeteg piát, és annál is több sajtot (?) tartalmazott. De találtam pizzát, így annál döntöttem. Kikerestem egy tányért, arra rátettem a kaját, és betettem a mikróba egy fél percre, közbe vissza tettem a hűtőbe a kivett dobozt. A mikró hármat sípolt, majd megállt, és hülyén éreztem magam, hogy abban reménykedtem, hogy meg van melegedve a kaja, nem pedig, hogy valami hülyeséget csináltam, és felrobbanni készült a mikró, de szerencsém volt.

***

Nyílt az ajtó, hallottam a bakancs kopogását a padlón, csukódott, majd szembe találtam magam egy értetlen, kissé meglepődött szempárral, és nem tudtam, hogy vigyorogjak, hogy végre le tudtam valamit olvasni az arcáról, vagy meneküljek, amíg nem herél ki.

- Mi a faszomat csinálsz?! Az az én pizzám, vagy volt annyi eszed, hogy rendeltél magadnak?! És...Mit keres nálad a fehérneműm?! Te voltál a szobámba is?! Idióta seggfej vagy! Tűnj  innen, vagy hívom a rendőrséget! - káromkodott tovább, de inkább azt nem írom le.

Húztam a számat, s figyeltem rövid ujjait, amint az ablakra mutatnak.

- Ha nem haragszol, inkább az ajtón mennék - elmosolyodtam, de nem úgy tűnt, mint aki nevetni akar.

Nagy ívbe kikerültem az előszobába álló lányt, és a fenyegetése ellenére is a hátsó udvarba mentem, és ott leültem a hinta ágyra. Most ezer százalék, hogy magamra haragítottam. Ebbe biztos vagyok, és talán nem is fog megbocsátani egy könnyen. Messzebbre kerültem tőle, mint voltam, és sosem fogom elérni, hogy ágyba -vagy kanapéra- bújjon velem. Majd leitatom, és akkor meglesz az egész- gondoltam, de az ötletet el is vetettem, mikor megláttam őt, amint az ablakot bezárja.

Körülbelül tíz perc telt el, amikor hangos lépteket hallottam meg, majd megláttam Monát a lehető legidegesebben kijönni egy zacskóval a kezében, amibe kiderült, hogy a pizzám van, amit meghagytam. Ja, úgy derült ki, hogy hozzám vágta, és meglepődtem, hogy mennyi erő van benne. Utána pedig kérdőre vont -igen...igen, nagyon "udvariasan"...-hogy mit keresek még mindig a kertjébe.

- Béby, én mondtam, hogy addig nem megyek sehova, míg nem fekszünk le - válaszoltam a lehető legegyszerűbben, mire még egy pizza landolt az arcomba, de ezúttal valami nehezebbet is éreztem lejjebb.

Már azt hittem, hogy az ölembe ült, amikor lenéztem az ágyékomra, és a hatalmas talpú bakancsot láttam meg. Figyeltem, ahogy egyre lejjebb ereszkedik, majd felemeli, s bele sarkal az érzékeny részemre, én pedig össze görnyedve estem le a hinta ágyról. A pizza ehhez képest semmi sem volt. Láttam a szemem sarkából, hogy jól szórakozik rajtam.

- Elmész? - kérdezte, mire megráztam a fejem, és ismét lendült a bakancsa.

Hatalmasat nyüszítettem, de nem úgy tűnt, mint akit meghatja, onnan is gondoltam, hogy egyszerűen felkapta a plédet amit tegnap hozott ki nekem, és bement. Nem törődött vele, hogy lehet, hogy nem lesznek gyerekeim, vagy bármi, csak úgy itt hagyott, és most már biztos voltam benne, hogy rühell, és ezen semmi sem fog változtatni. Minden esetre megtanultam, hogy milyen kis vad valaki, és megtudtam, hogy egy ágyékba rúgás után is meg tud keményedni egy dögös macára. 

2. fejezet

Mona Floyd

Az öltözőben nem lehet mást hallani, csak az idióta osztálytársaim viháncolását, susmogását. Mint mindig, a téma most is valami fiú, akit egyik nap láttak az utcán, vagy épp megfektette őket. Ezek nem tudnak másra gondolni csak a fiúkra, a csini rózsaszín rucikra, és a push up melltartókra. Most is a sminkjüket (!) igazítják. Könyörgöm! Testnevelés órára minek kenik ki magukat ennyire? Mindegyikük a kötelező tesiruhában feszít, ami egy fekete - esetükben nagyon rövid - nadrágból, és egy fehér pólóból áll. Aha. De kérdem én, ha fehér pólóban vannak, miért rikító rózsaszín melltartót húznak alá?! Aki nem akarja látni, az is látja. Hurrá. Ha keresnék se találnék a szekrényemben fehér pólót, sőt ha lenne se venném fel, tehát mint mindig, rajtam most is egy fekete póló díszelgett. Egy hangos sípszó jelezte, hogy ideje sorakozni. Az osztály ribancai egymást lökdösve próbáltak minél előrébb állni, hiszen a fiúknál is elől állnak a '''''menők'''''. Én tökéletesen jól éreztem magam hátul is, sőt még hasznomra is vállt, hogy ott álltam ahol. A tanár mindig az elől állók közül választja ki a kísérleti alanyt, akivel bemutattat feladatokat.

- Fiúk a pályára, lányok a rajtvonalhoz! - jelentette ki.

A fiúk boldogan rohantak a pályára, ahol már csapatokra is osztódtak. Én minden fajta hiszti, és kiakadás nélkül az útra festett Rajt felirathoz sétáltam, míg a többiek azért rinyáltak, hogy megint futunk.

- Miért kell ennyit futni? - sipákolta Holly.

- Utálom a tesit! - jelentette ki Lily.

- Ne rinyálj má'! - kiáltott Lilynek Mark.

- Verseny lesz! - ért be minket a tanár, miután elindította a pályán a meccset. - Emma, Chloe starthoz!

Minden lány futott már, kivéve engem és... nos Hollyt.

- Holly, Mona rajthoz!

- Én nem futok vele! - kiáltott fel hihetetlenül magas hangon Holly.

- Miért nem? - nézett érdeklődve a lányra.

- Mert ellene semmi esélyem! Lépek egyet, ő már a célban van! - hisztizett.

- Erőltesd meg magad! - mondta a tanár, majd odalökdöste a lányt a vonalhoz.

Én is odasétáltam, majd vártam a sípszót. Amint meghallottam a síp idegesítő hangját futni kezdtem. Meg sem kellett erőltetnem magam, hiszen ha gyalogoltam volna, akkor sem tudott volna beérni. A célhoz érve hátra fordultam és láttam, hogy Holly pár méterre van a rajttól (!). A szememet forgatva sétáltam vissza a pályához, ahol a ribancok már össze-vissza ugráltak, így lelkesítve a csapatokat. Az egyik pillanatban a labdát valamelyik igen csak ügyes fiú kirúgta a fűre, és mivel tudtam, hogy egyik ribi sem megy el érte, így visszarúgtam nekik én.

- Mona, gyere focizni!

- Nem szállsz be? - érkeztek nekem a bekiabálások, és kérdések.

- Be akar állni valaki focizni a fiúkhoz? - kérdezte a tanár, mire mindenki megrázta a fejét. - Milyen jó hogy én vagyok a főnök! Pályára, most! - tapsolt kettőt.

A lányok felugráltak a pályára, és próbáltak olyan helyre állni, hogy az összes fiú lássa őket, én pedig valahol a pálya szélén helyezkedtem el. Hiába tudok focizni, ebben a helyzetben semmi kedvem aktívan részt venni a játékban.

A ribancok konkrétan semmit nem csináltak, csak sipákoltak, ha feléjük közelített a labda, illetve flörtöltek a fiúkkal. Az edző egyre vörösödő feje azt mutatta, hogy kezd ideges lenni.

- Lányok legalább közelítsétek meg a labdát! Nem harap!

- De én igen! - vigyorodott el Greg.

Nos, igen. A tanár minden szava hiábavaló volt, hiszen a lányok minél messzebb próbáltak kerülni a labdától.

- Könyörgöm Mona, legalább te csinálj valamit! - szólt nekem Mrs. Williams.

- Itt állok, az is valami - jelentettem ki, majd pár méterrel arrébb álltam, egy fa alá, ami legalább árnyékot adott.

A következő pillanatban egy labda csapódott nekem. Hátra fordulva körbe pillantottam. Mindenki engem nézett, viszont valaki gyanús volt... Mark. Szemeimmel a fekete-fehér labdát kerestem, amit a fűben találtam meg, a pálya szélénél. Idegesen vettem kezeim közé, tekintetemmel Markot mértem be, akár egy profi bérgyilkos. Kinyújtottam a kezem benne a labdával, a lábamat meglendítettem, pont, mikor a labda lezuhanni készült a fűre, erősen, de mégis egy laza mozdulattal elrúgtam a labdát, mire az Mark gyomrában landolt.

***

Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, a táskámat felkapva hagytam el a termet. Amint kiértem az iskolából, elindítottam a The Pretty Reckless Light Me Up című albumát, és elindultam haza. 

- Mona! - kiáltotta valaki, akinek elég nagy hangja van, ha én meghallottam az üvöltő zenével a fülemben. Hátra fordulva szemben találtam magamat... Zaynnel.

- Mit akarsz? - kérdeztem unottan.

- Téged - kacsintott rám.

Megforgattam a szemeim, majd tovább indultam. Legnagyobb örömömre Malik mögöttem jött. Persze, tudom most ő a menő, a legnagyobb szenzáció az osztályban, hiszen ő idősebb, mert megbukott. Az egész iskola lány csapata ágyba akar vele bújni, míg a fiúk haverkodni próbálnak. Ezek ellenére engem mégsem hoz lázba, sem az, hogy az osztálytársam, sem az, hogy mögöttem sétál. Egy dolog miatt jegyeztem csak meg a nevét is: tartozik nekem a telefonom árával.

Az utcánkba beérve egyre gyorsabban sétáltam, minél előbb haza akartam érni. Zsebemből kirántottam a kulcsot, s kinyitottam a kaput, majd ahogy beléptem, be is zártam azt. Nem mentem be a házba, egyenesen a hátsó udvarba mentem, onnan pedig fel a teraszra, ahol már várt a kedvenc babzsákfotelom. A táskámból előhalásztam a könyvet, melyet már napok óta olvasok. Kezemben Az Éhezők Viadala című kötettel ültem le a szokásos helyemre, majd élvezve a napfényt olvasni kezdtem.

Egy hatalmas puffanást hallottam, de különösebben nem foglalkoztam vele. Pillanatok múlva Zayn ült le az egyik székre. Felhúzott szemöldökkel emeltem rá a tekintetem, mire ő elvigyorodott.

- Remélem tisztában vagy azzal, hogy ez magánterület, tehát te betörtél, és simán fel is jelenthetnélek - mondtam neki unottan, miközben próbáltam ismét a könyvre koncentrálni.

- De nem jelentesz fel - nem néztem rá, de tudtam, hogy vigyorog.

- Ha elmész, nem - mondtam.

- Ha lefekszel velem elmegyek - kezdett alkudozni.

- Felőlem alhatsz az udvarban is - rántottam vállat, majd a hátsó ajtón keresztül bementem a házba, ezzel egyedül hagyva Malikot.