Zayn Malik
- Tegyél már le! - kezdett ismét kapálózni, karmolni, rugdalni. Bár nem volt kellemes érzés, ahogy a körmeit a hátamba vájta s az ütései sem voltak éppen gyengédek, mégsem tettem le, hiszen tudtam, hogy abban a pillanatban, amint elengedném rohanna vissza Kimhez és addig ütné, amíg levegőt vesz a lány. Bár szórakoztatónak hangzik, nem szeretném Monát a sittről hazavinni egy ilyen ribanc miatt.
Sietni kezdtem, mikor éreztem, hogy vizes lábai egyre jobban csúsznak ki a kezeim közül, bár tagadhatatlanul fantasztikus érzés volt, ahogy a feneke a fejem mellett pihent, tökéletes combjait fogdoshattam. Szívesen töltöttem volna így az egész napot, de sajnálatos módon, ha tovább így maradunk, akkor megtalálná a módját, hogy letegyem.
Felsiettem a lépcsőkön, kettesével szeltem a fokokat, míg fel nem értünk a női öltözőbe, ahol már letehettem Monát, s mielőtt kimehetett volna, a kulcsot elfordítottam a zárba.
- Engedj ki te idióta! - Kezdte el verni a hátamat.
Hitetlenül felnevettem, majd lefogtam a kezeit. Meglepett, hogy a két kicsi tappancs elfért egy kezembe, de végül úgy döntöttem, hogy szó nélkül hagyom, hisz így is elég ideges.
- Mona, ez...ez egy....nem is tudom. - Küzdöttem, hogy ne mosolyodjak el a nem rég látottakon.
Lelki szemeim előtt a nem rég látottak lebegtek, ahogy Mona kicsi öklei szorongatja, markolássza Kim festett szőke haját, mi még akkor is sík egyenes lenne, ha átmenne rajta egy fűnyíró. Fogalmam sem volt, hogy undorodnom kellett volna a szétvert szőke lányon, vagy nevetnem. De inkább az elsőt választottam, hisz eszembe jutott az össze-vissza folyt sminkje, ahogy a szempilla spirálja csöpögött a szeme alól, mint egy rossz zombinak.
Kimet sosem falnák fel a zombik. Kim egy szőke liba.
- Mi van?! - Ráncolta a szemöldökét az előbbi dadogásomra.
Nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés, s Mona arcát látván egy idétlen csapkodás is mellé fért. Az arca megenyhült, majd előbukkant rajta egy szerény, őszinte mosoly, amit lehajtott fejjel próbált titkolni, mint ha csak szégyellné, hogy tud mosolyogni. Oké, nem tudom, hogy a hülye nevetésemen, vagy azon mosolyog, mert leesett neki, hogy mennyire megverte, s megalázta Kimet, de a lényeg az lényeg; mosolygott.
- Azt hittem, a végén nekem kell kihozzalak a sittről. Ha én nem megyek érted, akkor a rendőrök tették volna. - Mosolyogtam, de tudván, hogy szavaimnak mekkora súlya van, gyorsan el is komolyodtam. - Mert nem tudom, mi lett volna akkor, Mona. Tényleg nem. - Fájdalmasan hunytam le szemeimet, majd lassan megráztam fejemet.
Mielőtt bármit mondhatott volna, elkezdtek az ajtón dörömbölni, s mielőtt kinyithattam volna az ajtót, Travis és Greg jelent meg a földön alattunk, az immár kitört ajtóval. Reflexből homlokon csaptam magam, majd orrnyergemet masszíroztam, és bár nagyon szerettem volna választ kapni, hogy hogy lehetnek ennyire idióták, sehonnan nem jött egy szó sem, csak Mona, édes, édes nevetése.
- Asszony, öltözz, el kell tűnnünk, mielőtt rájönnek, hogy ezek az idióták törték ki az ajtót! - Sürgettettem Monát, s meg sem vártam, hogy reagáljon az asszony szólításra, átsiettem a férfi öltözőbe, ahol gyorsan átöltöztem.
Mire Travék is elkészültek, Mona már úton volt, így sietve pattantam be a kocsiba, majd hajtottunk utána a srácokkal. Nem szívesen engedem el egyedül akárhova is, nem is tudom, mit csinálnék, ha valami baja lenne. Lelki szemeim előtt egy férfi lebegett Monával a kezében, a lány rózsaszín ajkait fehér szigetelő szalag takarta, kócos haja össze-vissza omlott vállán, mellein.
- Zayn, figyelj már. ZAYN! - Kiáltott Greg, én pedig rátapostam a fékre.
A kocsi kerekei nyikorogtak, hosszú féknyomot hagytunk magunk után. Nem tudtam elképzelni, mi lehetett annyira fontos, de megértettem, mikor egy ártatlan hét-nyolc éves kislányt láttam összekuporodni az utca közepén; azt várta, hogy a kocsi majd neki megy, gondoltam. Még jó, hogy szólt Greg.
Zihálva pattantam ki a kocsiból, majd az ölembe vettem a kis szőke lányt. Nagy, barna szemei könnyek árasztották el, remegett a karjaimba. Nem sokáig nézhettem, míg kitört belőle a zokogás, s a szemeit dörzsölgette összeszorított, kicsi ökleivel.
- Malik, mi a fene francot csinálsz azzal a kis szerencsétlen kislánnyal?! Tudtam, hogy kanos vagy, na de hogy pedofilkodj... - Jelent meg Mona, szinte sistergett, annyira ideges volt.
- Csak majd nem elütöttem, és megnéztem, hogy jól van-e. - Horkantam fel.
Mona idegesen nézett.
- Csak majd nem elütötted. "Csak"?! Te normális vagy?! Csak gratulálni tudok! - Tört ki.
Mona egy két lábon járó idegbomba remek fenékkel. Nem tudtam eldönteni, hogy hogy szexybb; idegesen, mikor minden izma megfeszül, vagy amikor széthullik az ágyban alattam. Oké, a másodikat még csak elképzeltem, de remélem, hogy nemsokára tapasztalhatom, hogy milyen Miss Floyd orgazmus közbe. Nagyot sóhajtottam, s Travisre kellett gondolnom, hogy meg ne keményedjek.
Miután a kislány elmondta, hogy Jessienek hívják, hazakísértük (itt lakott az utcába, csak játszott kint), felajánlottam Monának, hogy haza visszük. Nemet mondott indokolván, hogy nem akarja kockáztatni az életét, nekem pedig nagyon nagyon rá támadt kedvem csapni abban a pillanatban formás fenekére büntetésképp. Így sétálva mentem Monával, míg Gregék haza kocsikáztak.
- Mona - Szólítottam meg.
Nem ismerek makacsabb nőt, mint ez a nőszemélynek mondható akármicsoda. Eszembe jutott már többször is, hogy esetleg Mona a mennyből szállt le, de hamar elvetettem az ötletet, így az ufóknál, esetleg a pokolnál maradtam. Lelki szemeim előtt egy zöld furcsa lényke ugrándozott teljesen feketébe öltözve és azt a Taylor Momsenes -khm, elég dögös a csaj, csak úgy mellékesen- zenekart hallgatta.
- Mona. Mona. Mona. Mona. Mona. - Kezdtem bökdösni vállát, mire idegesen a kezem után kapott.
Összerázkódtam a hirtelen mozdulattól, akármennyire is próbálta titkolni, látszott szemein, hogy szórakoztatja a dolog. Megrándultak ajkai, miközben próbált visszafojtani egy jókedvű mosolyt. Furcsán vigyorogtam rá, mire elengedte magát, jóízűen nevetett fel, akár csak egy négy éves kislány, akit halálra csiklandoznak.
Hanyagul elengedte ujjaimat, s csak akkor tűnt fel, hogy az egész markával fogta egy ujjamat. De cuki! Ezt még biztos, hogy fel fogom ellene használni.
- Örömmel látom, hogy jobb lett a kedve, Miss Floyd. - Elégedetten mosolyogtam, a szemeit forgatta, nekem meg megint büntetni támadt kedvem.
- Tudja, Mr. Malik, ellentétben egyesekkel, nekem igen nagy a megbocsátó képességem - Mosolygott.
Szájtátva meredtem rá, majd kitört belőlem valami hatalmas röhögés. Mona a szemöldökét ráncolta, s tudtam, hogy most megint ideges lesz, de ezt ő sem gondolta komolyan, amit az előbb mondott. Egyáltalán nem az a barátságos fajta, mint egy rossz, neveletlen kutya. És ő pedig azt hiszi magáról, hogy egy szelíd, pici, kölyök eb, már ha a kutyás hasonlatnál maradunk.
- Tudod mit?! Menny a francba! De komolyan! - Kelt ki magából, én pedig rögtön abba hagytam a nevetést.
Már épp mondtam volna valamit, de meggondoltam magam. Aztán még is, valami furcsa á betű féleséget adtam ki magamból, de késő volt. Láttam Mona egyre távolodóbb alakját, míg végül az utca végén járt, ami ötven és száz méter között lehetett tőlem. Tudtam, hogy zenét hallgat, hisz még én is hallottam, hogy egy idióta közeleg egy kocsival ezerrel, de Mona még is lelépett az útra, s körbe se nézett...
