3. fejezet

Zayn Malik

Éjfél körül lehetett, és azóta nem láttam, csak kint fekszek. Nyugtalanít a tudat, hogy nem tudom, mi jár a fejében. Mindig tudtam, hogy a lányok egyszerűen le akarnak velem feküdni, és ennyi, de ha ő egyáltalán ágyba is akar bújni velem, nem mutatja. Vagy arra vár, hogy megjöjjön az eszem, és egyszerűen leteperjem, mert kínos lenne neki ezt csak így mondani. Nem tudom, amióta ismerem, azóta nem értem a nőket, és ez bosszant.

- Khm - hallottam ismerős hangot mögöttem, mire felültem az enyhén párás fűből.

Felvont szemöldökkel néztem a takarót és a tányért a kezében, amin kettő szendvics volt. Az előbbit hanyagul ledobta mellém, a másikat a kezembe nyomta, majd szótlanul vissza ment a házba, de előtte illedelmesen megköszöntem. Hű, hozott nekem kaját és takarót. A végén még kedves lesz, és hoz egy óvszert síkosítóval. Sóhajtva siettem a hinta ágyhoz, lefeküdtem, betakartam magam, majd a szendvicsek elpusztítása után úgy döntöttem, hogy alszok.

***

A hátsó ajtó csapódására ébredtem. Sietve igyekeztem a kiskapuhoz, hátha utol érem Monát, de csak a ház előtt kaptam el, és az ajkaimba haraptam, mikor megláttam a hátizsákot a vállán. Hát, még egy nap lógás nem árthat nekem. Csak az a kár, hogy Mona megy. Mindegy.

Bólintottam köszönésképen, majd bementem az udvarra, ahol eddig is voltam. De hamar felcsillant bennem valami remény féle, amikor megláttam a nyitott ablakot Mona szobájánál. Vigyorogva siettem az előbb említett helyre, a párkányba kapaszkodva emeltem át egyik lábamat, majd másikat is, így teljesen bent voltam a sötét szürke szobába. Pontosan velem szemben volt az ágya, aminek a jobb oldalán egy éjjeli szekrény, a másik oldalán egy íróasztal helyezkedett. Mellettem, jobb oldalt egy plazma Tv, bal oldalamon egy szekrény helyezkedett el. Minden bútor sötét színű fa volt, ami igen passzolt a szürke árnyalatú falhoz. Az ágynemű fekete volt, még a lepedő is, és megmosolyogtatott a tudat, hogy ezen nem csodálkozok. 

Lábaim reflex szerűen a szekrényhez vittek; felnevettem, mikor első találatra a bugyis szekrényt nyitottam ki, ahol különböző franciák és tangák pihentek; mind fekete, esetleg sötét szürke volt. Sunnyogva néztem körül, majd az alatta lévő fiókot húztam ki, az meg persze a melltartós szekrény volt. Nevetve vettem ki egy fekete csipkéset, majd kerestem egy hozzá való tangát is, és eltettem a dzsekim egyik zsebébe. Utána egy pólós fiókot nyitottam ki, ahol több minden volt. Nagyon merész, rövid ujjú, V nyakú, és még sok más is, csak hosszú ujjú nem. De rengeteg pulcsit találtam, szóval érthető. 

A fiókokat bezártam, majd az író asztalon pihenő laptop elé ültem. Felhajtottam, majd lenyomtam a bekapcsoló gombot, ami kéken kezdett világítani. Remek, persze, hogy le van kódolva. Ugyan, biztos én vagyok a jelszó. "szeretemzaynt". Helytelen. Akkor..."ImádomZaynMaliket". Ez is helytelen. "DugniakarokZaynnel". Felcsillant a szemem, mikor tölteni kezdett, és kiírta az Üdvözöljük feliratot, de pár másodperc múlva ismét behozta a helytelen mondatot. Sóhajtottam, majd jobban szemügyre vettem a felhasználó képet, amin Mona szerepelt. Teljes sötétségbe, a fején kapucni, és természetesen full feketébe öltözve. Jobb profilból lett lefényképezve, és éppen csak kilátszott az orra, ajkai, arca, és az orcája, semmi más, a sötétben ezek jól látszódtak. Valószínűleg valami sötét sikátorban a hajnali órákban készülhetett a kép, hisz az egen jól látszanak a kis pontok, amiket csillagoknak neveznek. 

Hamar feladtam a próbálkozást, és úgy döntöttem, hogy megyek szétnézek a házban. Kinyitottam a fekete ajtót, és a nappalival találtam magam szemben, jobb oldalt egy ajtóval, ahogy bal oldalt is. A jobb oldali a fürdőszobát, a bal oldali a konyhát rejtette. A nappali közepén egy üvegből készült dohányzó asztal helyezkedett el, mögötte egy fekete bőr kanapéval. Az asztal előtt egy ugyan olyan TV, mint Mona szobájában, a Tv-t tartó polc mellett egy-egy növény pihent. A kanapé mögött jobb oldalt volt az első bejárat, és az előszoba, ami mellett bő három méterre egy nagy üveg ajtó volt, ami a kertre, és a teraszra néz. A ház maga nem volt hatalmas -esetleg a kert, aminek a végébe egy halas tó is van-, de még is tágas, kényelmes, és eltekintve a sok fekete színtől, otthonos volt, és Monától nem megszokott módon, világos. Vagy is volt sok ablak, amik könnyedén engedték be a kintről beáradó kellemes fényt, a függönyök ellenére is. 

A bal oldali ajtón belépve egyből megpillantottam a feketés-szürkés hűtőt, ami rengeteg piát, és annál is több sajtot (?) tartalmazott. De találtam pizzát, így annál döntöttem. Kikerestem egy tányért, arra rátettem a kaját, és betettem a mikróba egy fél percre, közbe vissza tettem a hűtőbe a kivett dobozt. A mikró hármat sípolt, majd megállt, és hülyén éreztem magam, hogy abban reménykedtem, hogy meg van melegedve a kaja, nem pedig, hogy valami hülyeséget csináltam, és felrobbanni készült a mikró, de szerencsém volt.

***

Nyílt az ajtó, hallottam a bakancs kopogását a padlón, csukódott, majd szembe találtam magam egy értetlen, kissé meglepődött szempárral, és nem tudtam, hogy vigyorogjak, hogy végre le tudtam valamit olvasni az arcáról, vagy meneküljek, amíg nem herél ki.

- Mi a faszomat csinálsz?! Az az én pizzám, vagy volt annyi eszed, hogy rendeltél magadnak?! És...Mit keres nálad a fehérneműm?! Te voltál a szobámba is?! Idióta seggfej vagy! Tűnj  innen, vagy hívom a rendőrséget! - káromkodott tovább, de inkább azt nem írom le.

Húztam a számat, s figyeltem rövid ujjait, amint az ablakra mutatnak.

- Ha nem haragszol, inkább az ajtón mennék - elmosolyodtam, de nem úgy tűnt, mint aki nevetni akar.

Nagy ívbe kikerültem az előszobába álló lányt, és a fenyegetése ellenére is a hátsó udvarba mentem, és ott leültem a hinta ágyra. Most ezer százalék, hogy magamra haragítottam. Ebbe biztos vagyok, és talán nem is fog megbocsátani egy könnyen. Messzebbre kerültem tőle, mint voltam, és sosem fogom elérni, hogy ágyba -vagy kanapéra- bújjon velem. Majd leitatom, és akkor meglesz az egész- gondoltam, de az ötletet el is vetettem, mikor megláttam őt, amint az ablakot bezárja.

Körülbelül tíz perc telt el, amikor hangos lépteket hallottam meg, majd megláttam Monát a lehető legidegesebben kijönni egy zacskóval a kezében, amibe kiderült, hogy a pizzám van, amit meghagytam. Ja, úgy derült ki, hogy hozzám vágta, és meglepődtem, hogy mennyi erő van benne. Utána pedig kérdőre vont -igen...igen, nagyon "udvariasan"...-hogy mit keresek még mindig a kertjébe.

- Béby, én mondtam, hogy addig nem megyek sehova, míg nem fekszünk le - válaszoltam a lehető legegyszerűbben, mire még egy pizza landolt az arcomba, de ezúttal valami nehezebbet is éreztem lejjebb.

Már azt hittem, hogy az ölembe ült, amikor lenéztem az ágyékomra, és a hatalmas talpú bakancsot láttam meg. Figyeltem, ahogy egyre lejjebb ereszkedik, majd felemeli, s bele sarkal az érzékeny részemre, én pedig össze görnyedve estem le a hinta ágyról. A pizza ehhez képest semmi sem volt. Láttam a szemem sarkából, hogy jól szórakozik rajtam.

- Elmész? - kérdezte, mire megráztam a fejem, és ismét lendült a bakancsa.

Hatalmasat nyüszítettem, de nem úgy tűnt, mint akit meghatja, onnan is gondoltam, hogy egyszerűen felkapta a plédet amit tegnap hozott ki nekem, és bement. Nem törődött vele, hogy lehet, hogy nem lesznek gyerekeim, vagy bármi, csak úgy itt hagyott, és most már biztos voltam benne, hogy rühell, és ezen semmi sem fog változtatni. Minden esetre megtanultam, hogy milyen kis vad valaki, és megtudtam, hogy egy ágyékba rúgás után is meg tud keményedni egy dögös macára.