2. fejezet

Mona Floyd

Az öltözőben nem lehet mást hallani, csak az idióta osztálytársaim viháncolását, susmogását. Mint mindig, a téma most is valami fiú, akit egyik nap láttak az utcán, vagy épp megfektette őket. Ezek nem tudnak másra gondolni csak a fiúkra, a csini rózsaszín rucikra, és a push up melltartókra. Most is a sminkjüket (!) igazítják. Könyörgöm! Testnevelés órára minek kenik ki magukat ennyire? Mindegyikük a kötelező tesiruhában feszít, ami egy fekete - esetükben nagyon rövid - nadrágból, és egy fehér pólóból áll. Aha. De kérdem én, ha fehér pólóban vannak, miért rikító rózsaszín melltartót húznak alá?! Aki nem akarja látni, az is látja. Hurrá. Ha keresnék se találnék a szekrényemben fehér pólót, sőt ha lenne se venném fel, tehát mint mindig, rajtam most is egy fekete póló díszelgett. Egy hangos sípszó jelezte, hogy ideje sorakozni. Az osztály ribancai egymást lökdösve próbáltak minél előrébb állni, hiszen a fiúknál is elől állnak a '''''menők'''''. Én tökéletesen jól éreztem magam hátul is, sőt még hasznomra is vállt, hogy ott álltam ahol. A tanár mindig az elől állók közül választja ki a kísérleti alanyt, akivel bemutattat feladatokat.

- Fiúk a pályára, lányok a rajtvonalhoz! - jelentette ki.

A fiúk boldogan rohantak a pályára, ahol már csapatokra is osztódtak. Én minden fajta hiszti, és kiakadás nélkül az útra festett Rajt felirathoz sétáltam, míg a többiek azért rinyáltak, hogy megint futunk.

- Miért kell ennyit futni? - sipákolta Holly.

- Utálom a tesit! - jelentette ki Lily.

- Ne rinyálj má'! - kiáltott Lilynek Mark.

- Verseny lesz! - ért be minket a tanár, miután elindította a pályán a meccset. - Emma, Chloe starthoz!

Minden lány futott már, kivéve engem és... nos Hollyt.

- Holly, Mona rajthoz!

- Én nem futok vele! - kiáltott fel hihetetlenül magas hangon Holly.

- Miért nem? - nézett érdeklődve a lányra.

- Mert ellene semmi esélyem! Lépek egyet, ő már a célban van! - hisztizett.

- Erőltesd meg magad! - mondta a tanár, majd odalökdöste a lányt a vonalhoz.

Én is odasétáltam, majd vártam a sípszót. Amint meghallottam a síp idegesítő hangját futni kezdtem. Meg sem kellett erőltetnem magam, hiszen ha gyalogoltam volna, akkor sem tudott volna beérni. A célhoz érve hátra fordultam és láttam, hogy Holly pár méterre van a rajttól (!). A szememet forgatva sétáltam vissza a pályához, ahol a ribancok már össze-vissza ugráltak, így lelkesítve a csapatokat. Az egyik pillanatban a labdát valamelyik igen csak ügyes fiú kirúgta a fűre, és mivel tudtam, hogy egyik ribi sem megy el érte, így visszarúgtam nekik én.

- Mona, gyere focizni!

- Nem szállsz be? - érkeztek nekem a bekiabálások, és kérdések.

- Be akar állni valaki focizni a fiúkhoz? - kérdezte a tanár, mire mindenki megrázta a fejét. - Milyen jó hogy én vagyok a főnök! Pályára, most! - tapsolt kettőt.

A lányok felugráltak a pályára, és próbáltak olyan helyre állni, hogy az összes fiú lássa őket, én pedig valahol a pálya szélén helyezkedtem el. Hiába tudok focizni, ebben a helyzetben semmi kedvem aktívan részt venni a játékban.

A ribancok konkrétan semmit nem csináltak, csak sipákoltak, ha feléjük közelített a labda, illetve flörtöltek a fiúkkal. Az edző egyre vörösödő feje azt mutatta, hogy kezd ideges lenni.

- Lányok legalább közelítsétek meg a labdát! Nem harap!

- De én igen! - vigyorodott el Greg.

Nos, igen. A tanár minden szava hiábavaló volt, hiszen a lányok minél messzebb próbáltak kerülni a labdától.

- Könyörgöm Mona, legalább te csinálj valamit! - szólt nekem Mrs. Williams.

- Itt állok, az is valami - jelentettem ki, majd pár méterrel arrébb álltam, egy fa alá, ami legalább árnyékot adott.

A következő pillanatban egy labda csapódott nekem. Hátra fordulva körbe pillantottam. Mindenki engem nézett, viszont valaki gyanús volt... Mark. Szemeimmel a fekete-fehér labdát kerestem, amit a fűben találtam meg, a pálya szélénél. Idegesen vettem kezeim közé, tekintetemmel Markot mértem be, akár egy profi bérgyilkos. Kinyújtottam a kezem benne a labdával, a lábamat meglendítettem, pont, mikor a labda lezuhanni készült a fűre, erősen, de mégis egy laza mozdulattal elrúgtam a labdát, mire az Mark gyomrában landolt.

***

Mikor végre kicsöngettek az utolsó óráról, a táskámat felkapva hagytam el a termet. Amint kiértem az iskolából, elindítottam a The Pretty Reckless Light Me Up című albumát, és elindultam haza. 

- Mona! - kiáltotta valaki, akinek elég nagy hangja van, ha én meghallottam az üvöltő zenével a fülemben. Hátra fordulva szemben találtam magamat... Zaynnel.

- Mit akarsz? - kérdeztem unottan.

- Téged - kacsintott rám.

Megforgattam a szemeim, majd tovább indultam. Legnagyobb örömömre Malik mögöttem jött. Persze, tudom most ő a menő, a legnagyobb szenzáció az osztályban, hiszen ő idősebb, mert megbukott. Az egész iskola lány csapata ágyba akar vele bújni, míg a fiúk haverkodni próbálnak. Ezek ellenére engem mégsem hoz lázba, sem az, hogy az osztálytársam, sem az, hogy mögöttem sétál. Egy dolog miatt jegyeztem csak meg a nevét is: tartozik nekem a telefonom árával.

Az utcánkba beérve egyre gyorsabban sétáltam, minél előbb haza akartam érni. Zsebemből kirántottam a kulcsot, s kinyitottam a kaput, majd ahogy beléptem, be is zártam azt. Nem mentem be a házba, egyenesen a hátsó udvarba mentem, onnan pedig fel a teraszra, ahol már várt a kedvenc babzsákfotelom. A táskámból előhalásztam a könyvet, melyet már napok óta olvasok. Kezemben Az Éhezők Viadala című kötettel ültem le a szokásos helyemre, majd élvezve a napfényt olvasni kezdtem.

Egy hatalmas puffanást hallottam, de különösebben nem foglalkoztam vele. Pillanatok múlva Zayn ült le az egyik székre. Felhúzott szemöldökkel emeltem rá a tekintetem, mire ő elvigyorodott.

- Remélem tisztában vagy azzal, hogy ez magánterület, tehát te betörtél, és simán fel is jelenthetnélek - mondtam neki unottan, miközben próbáltam ismét a könyvre koncentrálni.

- De nem jelentesz fel - nem néztem rá, de tudtam, hogy vigyorog.

- Ha elmész, nem - mondtam.

- Ha lefekszel velem elmegyek - kezdett alkudozni.

- Felőlem alhatsz az udvarban is - rántottam vállat, majd a hátsó ajtón keresztül bementem a házba, ezzel egyedül hagyva Malikot.